Három ukrán fiatalember szökött át Romániába a katonai behívó elől, egyikőjük életét vesztette a Máramarosi-havasokban. Valamint tízből öt romániai véli úgy, hogy a férfinak kellene fizetni az első randin.
Az ínséges idők a társadalom minden rétegét fájdalmasan megviselik. Nem képeznek kivételt az államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat ellátó központi költségvetési szerv a vámigazgatóság csúcsvezetői sem, akiket szintén érzékenyen érint, hogy jó ideje minimum 500-at fogyaszt a bevásárlókosár a Kauflandban vagy a Lidlben. A nehéz idők felszínre hozzák az emberben rejlő kreatív energiákat, amelyek a lehetőségekhez mérten törnek utat maguknak. Sokan másod- harmadállás után néznek, vagy valamilyen más alternatív jövedelemforrás után kutatnak, és vannak, akik a bevált, jogellenes praktikákat részesítik előnybe.
A dolog kényelmesebb végét fogta meg Paul Petrof, a bukaresti regionális vámigazgatóság vezetője is, akit korrupciós bűncselekmények gyanújával vett őrizetbe a DNA. Az igazgatót bűnpártolással, vesztegetés elfogadásával, és nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználásával gyanúsítják.
Viszonylag ritkának számít a magányosan folytatott korrupciós tevékenység. Ez esetben sem volt másként, hisz az ügyben őrizetbe vették a román vámhatóság négy alkalmazottját, két másik alkalmazott pedig hatósági felügyelet alá helyeztek. Valamennyiüket vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
Az ügyészek szerint a vámhatóság ellenőrei 2023-ban pénzért és különféle termékekért cserében elnézték bukaresti és Ilfov megyei üzletembereknek a cégeiknél tapasztalt törvénytelenségeket, és feljelentést sem tettek ellenük. Öt alkalmazott összesen 60.600 lej, 11.500 dollár és 600 euró illetéktelen haszonhoz jutott, valamint kapaszkodjanak meg, 408 pár sportcipőt és 1000 darab hamis parfümöt is kaptak. A stílusérzéket még tanulniuk, fejleszteniük kell.
A DNA ugyanakkor azzal is gyanúsítja Paul Petrofot és egyik beosztottját, hogy idén januárban megosztotta az egyik üzletemberrel a rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztálya által az utóbbi cégeinél végzett ellenőrzés egyik dokumentumát. A vámigazgató e mellett 50.000 euró előleg kifizetését is követelte egy üzletembertől egy lakás megvásárlására, azt ígérve, hogy cserében közbenjár bizonyos engedélyek kiváltásában – közölte a korrupcióellenes ügyészség.
Röviddel a katonai behívóparancs kézhez vétele után szökött át Ukrajnából Romániába az a három ukrán fiatal, akik közül kettőt a szerdára virradó éjszaka megmentettek a Máramarosi-havasokban a hegyimentők, a harmadikat pedig halálra fagyva találták meg a hegyen szerda reggel a határrendészek – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat vezetője. Dan Benga szerint a három férfi a Máramarosi-havasok egyik legnehezebb részét választották az átkeléshez.
A román hatóságokat az egyikük felesége riasztotta. A nő közölte, hogy a férje két társával együtt elszökött Ukrajnából, amint a katonai behívójuk megérkezett. Az 1900 méteres magasságban a mobiltelefonok sem működnek, az eltévedt fiatalokkal nem lehetett felvenni a kapcsolatot.
Amikor szerda hajnalban rátaláltak a két életben lévő fiatalemberre, ők azt állították, hogy harmadik társuk visszafordult. A holttestet azonban a közelben, szintén román területen, egy folyó medrében találták meg reggel a határrendészek.
Dan Banga megjegyezte, ha a másik két fiatal már az elején több és világosabb információt szolgáltat, meg tudták volna menteni a harmadikat is, mivel megvolt hozzá a megfelelő felszerelésük.
– hangsúlyozta.
A hegyimentők és a határrendészek szerdán hozzák le a hegyről az ukrán fiatalember holttestét.
A romániaiak 78 százaléka szerint leginkább a pénz miatt kapnak hajba egy párkapcsolatban, míg minden ötödik válaszadó úgy véli, hogy fontos a hozomány egy kapcsolatban. A megkérdezettek 65 százaléka gondolja úgy, hogy a pénzzel leginkább az előre nem látható helyzetekre terveznének - derül ki az Unlock Market Research által végzett közvélemény-kutatásból. A Román Kereskedelmi Bank megbízásából készített felmérés célja a lakosság pénzügyi döntéseinek jobb megértése, a házasok és párkapcsolatban élők pénzügyi dinamikájának megragadása volt.
A kutatás érdekesebb eredményei:
A tanulmány szerint a párok 74 százaléka állítja, hogy félretesz pénzt, és több mint felük használ valamilyen banki megtakarítási terméket, például megtakarítási számlát vagy betétet.
Ami a nehéz pénzügyi helyzetek kezelését illeti, a párok 65 százaléka állítja, hogy együtt alkalmazkodnak és kezelik a pénzügyi változásokat, ami a kihívások közös megközelítéséről tanúskodik. Ugyanakkor 13 százalék elismerte, hogy ezek a változások feszültségeket és vitákat okoznak, ami rávilágít a vésztartalék és a pénzügyi tervezés fontosságára.
A kutatásból az is kiderül, hogy a párok 80 százaléka szerint közös megbeszélés tárgya a családi költségvetés kezelése és a jövedelemelosztás, ami jelzi az átláthatóságot és az együttműködést, viszont csupán 46 százalék állította, hogy rendszeresen tájékozódik gazdasági, pénzügyi témákban. Emellett a megkérdezettek egyharmada hallgatott el partnerétől pénzzel kapcsolatos információkat, ami félreértésekhez és feszültségekhez vezethet.
Adina Vlad szociológus, az Unlock Market Research alapítója szerint nem meglepő, hogy a pénz feszültségek forrása lehet a párkapcsolatokban, de az is látszik, hogy a romániaiak egyre nyitottabbak a pénzügyi oktatás iránt, ami a párkapcsolatot is erősítheti. A legtöbb hagyományos, megosztott jövedelemmel rendelkező, vagy az egyik partnertől anyagilag függő párkapcsolat pénzügyi sebezhetőséggel szembesül, ami korrelál az alacsonyabb iskolázottsági és jövedelmi szinttel.
Összességében a tanulmány számos egyértelmű előrelépést azonosított a párkapcsolati szintű pénzügyi oktatás terén, ám egyben számos olyan elavult mintára is rávilágít, amelyek indokolják, hogy támogatni kell ezen életközösségeket a közös pénzügyi források jobb megértése és kezelése érdekében – jegyzi meg a szakértő.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.