// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Kazuo Ishiguro kapta az irodalmi Nobel-díjat

// HIRDETÉS

Japán származású angol írót tüntetett ki a Svéd Akadémia a legrangosabbnak tartott irodalmi díjjal.

A Nagy-Britanniában élő, japán származású Kazuo Ishigurónak ítélte az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia. A díjazott nevét csütörtök 14 órakor jelentette be Sara Danius, az akadémia állandó titkára Stockholmban.

Kazuo Ishiguro 1954-ben született Nagaszakiban; ötéves volt, amikor a családja Angliába költözött. A Kenti Egyetemen diplomázott 1978-ban, a mesterképzést két évvel később abszolválta a Kelet-Angliai Egyetemen kreatív írásból. Az egyik legnépszerűbb angol szerzőnek számít.

Ishigurónak több műve is megjelent magyar nyelven: Napok romjai, Ne engedj el…, A lebegő világ művésze, Árva korunkban, A dombok halvány képe, legutóbb pedig Az eltemetett óriás. A Napok romjaiból és a Ne engedj el... című regényéből sikeres film is készült, igazi sztárszereposztással.

A testület indoklása szerint a japán születésű, 62 éves írónak a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért ítélték oda, amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot.

Sara Danius, az akadémia titkára Jane Austen és Franz Kafka keverékének nevezte Kazuo Ishiguro stílusát. Elmondta azt is, hogy a bejelentést megelőzően nem tudták elérni a díjazottat.

Kazuo Ishiguro műveit óvatosan visszafojtott kifejezésmód jellemzi, függetlenül a cselekménytől. Legutóbbi regényeiben azonban fantasztikus elemek is vannak - emlékeztetett közleményében a Svéd Akadémia, utalva a 2005-ben megjelent, Ne engedj el... című disztópiára. E regényében - csakúgy, mint több másikban is - zenei hatások is érezhetők. Nocturnes: Five Stories of Music and Nightfall című elbeszéléskötetében a zene egyenesen főszerepet játszik a karakterek közötti viszonyok ábrázolásában.

Két éve megjelent legfrissebb regényében, Az eltemetett óriásban egy idős házaspár szeli át az archaikus angol tájat abban a reményben, hogy az út végén találkoznak évek óta nem látott fiukkal. A műben Kazuo Ishiguro megindító módon tárja fel, hogyan kapcsolódik az emlékezet és a feledés, a múlt és a jelen, valamint a képzelet és a valóság.

Eddig nyolc regénye jelent meg, film- és televíziós forgatókönyveket is ír.

Sara Danius a bejelentést követő rövid interjúban azt mondta: „szerintem Ishiguro minden könyve gyönyörű. Az egyik kedvencem Az eltemetett óriás, de nagyon szeretem a Napok romjait is”.
 
A legrangosabb irodalmi elismerés mellé 9 millió svéd korona is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Mint ismeretes, tavaly a Svéd Akadémia sokak által bírált döntést hozott azzal, hogy Bob Dylan énekes-dalszerzőnek ítélte a kitüntetést. A díj utóélete is elég kalandos volt, Dylan először nem is akarta átvenni, a díjátadó gálaesten nem is vett részt, Patti Smitht küldte maga helyett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban
Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?
Főtér

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro