Azért döntöttek így, mivel nem érdekük, hogy ügyfeleik fizetésképtelenné váljanak.
A kamat ideiglenes csökkentését ajánlotta fel bajba került frankhiteleseinek az OTP Bank Románia pénteken.
A 40 szereplős romániai bankpiacon az OTP reagált elsőként a frank hirtelen drágulására: a bank felajánlotta frankhiteleseinek, hogy
a törlesztőrészletek kamatát.
Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: ezzel a lépéssel az árfolyamnövekedés többletterhének mintegy 90 százalékát a bank magára vállalja.
„Az OTP Bank Románia úgy látta etikusnak, ha a bank átvállalja a változás nagy részét. Mi ezt modelleztük egy 50 ezer frankos, 20 éves ingatlanhitelre, ami a portfólióban átlagosnak mondható és annak esetében ezzel a kedvezménnyel a bank átvállalja a változás 90 százalékát” – magyarázta a Diósi László.
Hozzátette, többnyire 2009 előtti hitelekről van szó: az akkori kamatok 5-6 százalékosak voltak.
Az MTI kérdésére, hogy indokoltnak tartja-e a bukaresti kormány, vagy a parlament beavatkozását a frankhitelesek védelmében, Diósi László azt mondta: a bankrendszer stabilitását szem előtt tartva a jegybanknak és a bankoknak kell a problémáról tárgyalniuk,
Elmondta, senkinek nem érdeke az, hogy ügyfelek tömegei váljanak fizetésképtelenné. Az előző év a stabilitás éve volt a hitelportfólió minőségében, mindenkinek érdeke, hogy ezt fenntartsuk, sőt, javulás történjen – húzta alá. Közölte, ezért is döntöttek úgy, hogy átvállaljuk az ügyfelek többletterheit.
Romániában csaknem 200 ezer lakossági ügyfél vett fel svájci frankban bankhitelt, összesen több mint 8,12 milliárd lej értékben, ami a romániai bankszektor kihelyezett (50 milliárd eurós nagyságrendű) hitelállományának 3,8 százalékát teszi ki.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.