A csipkebogyó, azaz hecsedli/hecserli Kalotaszeg jellegzetes növényének számít. Nem csoda, hogy egész fesztivált építettek köréje. Ott jártunk, és amit láttunk...
Kalotaszentkirály minden év októberében megélénkül: ekkor tartják a hagyományos Csipkebogyó Fesztivált, amelynek legfőbb látványossága természetesen a lekvárfőzési verseny, de az odalátogatók – köztük igen nagy számban magyarországi turisták – hamisítatlan vásári forgatag közepén találják magukat. Népművészet, gasztronómia és jóféle szórakozás egy helyen: ezt nyújtja a szentkirályi hecsedlifeszt.
„Kalotaszeg egyik jellegzetes növénye a csipkebokor, mely a falvakat körülölelő domboldalakon szépszámban megtalálható. Termése felhasználható gyógytea készítésére, de miután a dér megcsípte, kitűnő lekvár főzhető belőle. Ennek a fortélyait leshetik el a helybeli asszonyoktól, ha részt vesznek ezen az eseményen” – így szól a beharangozó-kedvcsináló szöveg a fesztivál honlapján, úgyhogy a hétvégén kiruccantunk a kalotaszegi községbe.
Ellesni a fortélyokat – és minden egyebet is.
A turisztikai információs kapuk átadása: ezt csak azért, hogy lássuk, melyik világvárostól hány kilométerre vagyunk éppen. | Fotók: Péter Mónika-Mária, Papp Attila Zsolt
A standoknál íz(let)es süteménnyel várják a kedves vendéget.
Ezek itt pedig már az ízek. A szörpök, likőrök, pálinkák és ízek ízei...
Kalotaszeg azt mutatja meg elsősorban a vásáron, amiben kifogyhatatlanul gazdag: a népviseletét.
Ha nem lennénk olyan szemérmesek, most kalotaszegi menyecskéket képzelnénk a hímzett ingek alá.
Kalotaszentkirályi család talpig népviseletben és napsütésben.
Valószínűleg ezt hívják hagyomány és modernség szintézisének.
A képen két kakukktojást rejtettünk el.
Ne feledjük el azért, hogy ez egy verseny!
Ők például itt a Dombi Menyecskék Csapata.
Mindeközben mit csinálnak a legények? Hát járják a legényest.
A lekvárkészítésnek különböző módozatai vannak. Ez itt a hagyományos.
Ez pedig a gépesített modern konkurencia.
De a lényeg mégiscsak a csipkebogyóból készült végeredmény. Jó étvágyat!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.