// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Jövőre 20 százalékra csökken az áfa

// HIRDETÉS

Ma megszavazta a képviselőház is. A TVA 2017-ben éri majd el a válság előtti szintet.

A szenátus után a bukaresti képviselőház is megszavazta csütörtökön az új adótörvényt, amelynek értelmében jövőre 20 százalékra, 2017-ben pedig 19 százalékra csökken az általános forgalmi adó a jelenlegi 24 százalékról.

Csak fokozatosan

A parlamentnek másodszor kellett voksolnia az adótörvényről: a júniusban elfogadott első változatot, amely már jövőre öt százalékpontos áfacsökkentést írt elő, Klaus Johannis államfő visszaküldte megfontolásra a törvényhozóknak. Az elnök – a jegybank és az ország külföldi hitelezőinek figyelmeztetése nyomán – óvatosabb költségvetési politikát kért.

A múlt heti pártközi megállapodásnak megfelelően a törvény végső változata 2017-re halasztja az üzemanyagra kivetett 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adó, illetve az ipari létesítményekre kivetett különadó (az úgynevezett oszlopadó) eltörlését, valamint az osztalékadó 16-ról 5 százalékra csökkentését, amit a gazdaság élénkítése érdekében terveznek.

A bukaresti kormány szerint így 2016-ban az államháztartás hiánya nem fogja meghaladni a GDP 2 százalékát.

Az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra a kormány egy sürgősségi rendelettel már júniusban csökkentett, 9 százalékos áfakulcsot vezetett be.

Elhanyagolt ingatlanok ötszörösen adóznak

A képviselőház egyetlen módosítással szavazta meg csütörtökön az adótörvényt, lehetővé téve, hogy az önkormányzatok akár ötszörös ingatlanadót vessenek ki a település belterületén lévő elhanyagolt telkek vagy épületek tulajdonosaira.

A parlament mindkét háza nagy szavazattöbbséggel fogadta el az adótörvényt a kormányoldal és az ellenzék közötti előzetes megállapodás alapján. A konszenzussal a parlamenti pártok azt kívánták garantálni, hogy Románia adópolitikája ne változzon kormányzati ciklusonként.

Az államfő másodszor nem tagadhatja meg a törvény kihirdetését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro