// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Kézdivásárhely

Jöhet a büntetés a kézdivásárhelyi gyászlobogókért

A bukaresti sajtó bosszúért liheg.

Naná, hogy nem marad következmények nélkül a kézdivásárhelyiek tiltakozása, akik gyászlobogókat tűztek ki a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából. Kovászna megye prefektusa a vétkesek megbüntetéséért acsargó román média kényszere alatt bizottságot hívott össze, amely kivizsgálja az esetet, elemzi az érvényes jogszabályokat, és felméri, büntethetőek-e valamilyen cikkely alapján az elkövetők. Marius Popică ugyanakkor mit sem tudott arról, hogy az Új Jobboldal is hőbörgött egy jóízűt Sepsiszentgyörgyön.

Kovászna megye prefektusa szomorúan vette tudomásul, hogy a központi média kizárólag a botrányra volt vevő, egyáltalán nem érdekelte őket, „milyen szépen ünnepeltünk a megye több településén, milyen sok ember áldozatos munkájának köszönhetően sikerült mindezt megszervezni”. Úgy véli, a kézdivásárhelyihez hasonló gesztusoknak nem szabadna ilyen túlzó jelentőséget adni. „Meggyőződésem, egyáltalán nem jellemzi az itt élő magyarok gondolkodását, és nem is válik az országban élő magyarság becsületére az, ami Kézdivásárhelyen történt” – mondotta.

Szabad országban élünk, de a demokrácia nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár, a törvényeket mindenkinek be kell tartania – hangsúlyozta Popica. Hogy milyen törvény tiltja a gyászlobogó kifüggesztését, azt nem tudta megmondani, de sajnálatát  fejezte ki, hogy a büntető törvénykönyvből törölték az állami jelképek megsértésére vonatkozó cikkelyt, mert a román nemzeti ünnepen kifüggesztett fekete zászló véleménye szerint odasorolható lenne. Egyelőre nem tudott választ adni arra, milyen jogszabályt sértettek, mint mondta, lehet, hogy a zászlók kifüggesztésére vonatkozót, de az is megtörténhet, hogy a reklámpannók kihelyezését szabályozót.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro