// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Johannis nem akar kölcsönözni a Pruton túli „testvéreknek”

// HIRDETÉS

Az államfő finoman utalt arra, hogy Moldova csak akkor kapja meg a 150 milliós hitelt, ha EU-párti kormányt alakít.

Klaus Johannis államfő hétfőn visszaküldte a parlamentnek megfontolásra azt a törvényt, amellyel a bukaresti törvényhozás a – bukaresti és a chișinăui kormány között egy hónapja kötött – 150 millió eurós hitelmegállapodást ratifikálta.

Az elnök szerint „nem időszerű” a – három tételben lehívható, öt éven belül visszatérítendő – hitel folyósítása Moldovának, „amíg nem vehető biztosra, hogy folytatódnak a reformok, és Moldova betartja az Európai Unióval között társulási egyezményben vállalt kötelezettségeit”. Johannis gyakorlatilag azt üzente ezzel a másik román nyelvű államnak:

csak akkor segít féken tartani a költségvetési hiányt, ha a volt szovjet tagköztársaságban Európa-párti kormány alakul.

Október 29-én a moldovai parlament megvonta a bizalmat Valeriu Streleț miniszterelnök júliusban hivatalba lépett Európa-párti koalíciós kormányától. A koalíción belüli feszültségek annak nyomán éleződtek ki, hogy – mintegy 260 millió dolláros korrupciós ügylet vádjával – őrizetbe vették Vlad Filatot, Moldova korábbi miniszterelnökét, a megbukott koalícióban is szerepet vállaló liberális demokraták politikusát. A bizalmi voksok ezért a Liberális Demokrata Párt egyes képviselői saját kormányuk ellen szavaztak.

Nicolae Timofti moldovai államfő hétfőn kezd egyeztetéseket a parlamenti pártokkal egy új kormány alakítása érdekében. Az elnök felhívást intézett az eddigi kormánykoalíció pártjaihoz, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket és biztosítsák a szükséges parlamenti többséget egy Európa-párti kormány beiktatásához,

a 2014 decemberében kifejezett választói akarattal összhangban.

Moldova tavaly – dacolva Oroszország ellenkezésével – társulási megállapodást kötött az EU-val. Ennek nyomán az oroszok behozatali tilalmat rendeltek el a moldovai zöldségre, gyümölcsre és borra. Moldovának a Dnyeszter folyótól keletre fekvő keskeny sávjában zömmel orosz ajkú a lakosság, és a területet a szakadár „Dnyeszter menti Köztársaság” tartja ellenőrzése alatt orosz katonai oltalom mellett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro