// 2026. április 8., szerda // Dénes

Izsák Balázs: Na és ha leszavazta a parlament a székely autonómiát? Megint beterjesztjük!

// HIRDETÉS

A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a küzdelem legkevésbé sem ért véget.

Nem hatja meg a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), hogy a bukaresti parlament rövid úton elkaszálta a Székelyföld autonómiájának tervezetét. Sőt: az autonómstatútum-tervezet negyedik parlamenti beterjesztésére készül azt követően, hogy kedden a román szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet.

Erről Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszélt egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. Izsák Balázs úgy vélte: nem tekinthető kudarcnak a tervezet parlamenti leszavazása, hiszen az elutasítás során a román politikai osztály kiadta az ellenérveit is. Ezek pedig a további küzdelem kiindulási pontjai lehetnek.

„Ezek az ellenérvek jelzik, hogy a székely közösség erkölcsi és szellemi fölényben van a román politikai osztállyal szemben” - jelentette ki Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke kifejtette, hogy a törvényhozás mindkét háza a törvénykezdeményezéseket jogalkotás-technikai szempontból vizsgáló Törvényhozási Tanács véleményére építette az ellenérveit, ezek pedig nem megalapozottak. Izsák Balázs szerint az elutasítás alapjául az alkotmánynak egy megengedhetetlen és téves értelmezése szolgál. Hozzátette:

az alkotmány nem lehet ellentétes a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáival, és olyan szerződésekkel, amelyekhez Románia is csatlakozott.

Szerinte az állam egységére, és területi oszthatatlanságára azért nem lehet hivatkozni az autonómia ellen, mert az Európa Tanács (ET) 1334/2003-as határozata egyértelműen kimondja, hogy a területi autonómia nem ellentétes az állam egységével és oszthatatlanságával.

Az SZNT elnöke szerint az autonómia azért nem lehet ellentétes Románia nemzetállami meghatározásával, mert ez az alkotmány diszkriminatív értelmezését jelentené. „Emögött ott van egy hallgatólagos alkotmányértelmezés, amely úgy tekinti, hogy

nem a román állampolgárok közössége, hanem kizárólag a román nemzetiségű állampolgárok közössége Románia állami szuverenitásának a letéteményese.

Ezt nyíltan nem mondják ki, ezért nekünk az a kötelességünk, hogy leleplezzük ezt a hallgatólagos értelmezést, mert ez szembemegy a diszkrimináció tilalmával, hiszen Székelyföldön román állampolgárok kérik az autonómiát.”

Izsák Balázs elmondta, a román politikai osztály „etnikai alapú autonómiának” tekinti a székelyföldi törekvéseket, holott az SZNT törvénytervezetében egyáltalán nem szerepel az „etnikai” kifejezés. Szerepelnek viszont az etnikai és kulturális szempontok abban a hatályos román törvényben, amely 1968-ban Románia mai megyerendszerét kialakította. A törvény szerint a megyék kijelölésénél egyebek mellett az etnikai és a kulturális sajátosságokat is figyelembe vették. Úgy vélte: aki a Székelyföldi autonómia etnikai jellege ellen érvel, egy hatályos román törvényben elismert jog ellen lép fel, ami ráadásul nem is szerepel az autonómiatervezetben.

Izsák Balázs úgy vélte: az SZNT autonómiatervezetét nem azért utasította el a törvényhozás, mert hibát talált volna benne, hanem azért, mert tévesen és az ET dokumentumainak ellentmondó módon értelmezi a román alkotmányt. Ezért nem a törvénytervezet módosítása, hanem a román ellenérvek szétszedése a feladat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro