Szeben és Maros megyében is gondokat okozott a felhőszakadás.
Az elmúlt napokban lezúdult hatalmas mennyiségű eső után menetrendszerűen megérkeztek az árvizek is Erdélybe: Szeben és Maros megyében is súlyos károkat okoztak az áradások, volt olyan település is, ahonnan ki kellett menekíteni a polgárokat.
Ilyen a Szeben megyei Alsóbajom, ahonnan hétfőn este ötvennél is több személyt menekítettek ki, miután a domboldalakon lezúduló esővíz elöntötte a települést.
A katasztrófavédelem egységei ezért evakuálták az embereket az elöntött házakból. Közben a mintegy másfél méteres magasságú víz miatt nem tudott eljutni a mentőautó egy magas vérnyomásban szenvedő nőhöz.
A hatóságok az áradások miatt lezárták az Alsóbajom és Bázna közötti útszakaszt. Ugyanígy jártak el a
Zsinna és Dobratelep közötti út esetében is.
Maros megyében Dicsőszentmártonban és Ádámoson okozott gondot a több mint egy órán át tartó felhőszakadás. Az árkok megteltek, majd kiöntöttek, a csatornahálózat pedig képtelen volt elnyelni a hatalmas mennyiségű vizet.
Dicsőszentmártonban nyolc helyen is udvarokat, pincéket és lakásokat öntött el a víz. A tűzoltók szivattyúkkal távolították el a vizet.
A közeli Ádámoson is hasonló gondokkal szembesültek a lakók és a katasztrófavédők – mint kiderült, az áradások egyik oka az, hogy nem tisztították ki a vízelvezető árkokat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.