// 2024. október 5., szombat // Aurél
Románia

Ismét megjelent az afrikai sertépestis Romániában

Csak pár hónapig örülhettek a tenyésztők az embargó feloldásának.

Alig pár hónappal ezelőtt nyilvánította sertéspestis-mentes országgá Romániát az állategészségügyi világszervezet, máris ismét felütötte a fejét a betegség. A vírus jelenlétét egy szatmárnémeti háztáji gazdaságban mutatták ki – tájékoztat közleményében az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Eszerint a fertőzés – amelyet az Állat-egészségügyi Diagnosztikai Intézet is megerősített – átterjedt az egyik szomszédos gazdaságra is, ezért elrendelték a két háztáji farmon élő összesen hét sertés elégetését, a sertésólak és a környező épületek fertőtlenítését.

Rövidesen összeül a betegségek visszaszorításáért felelős helyi központ, hogy megszabják a szükséges intézkedéseket a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, és összehívják a különleges sürgősségi helyzetekért felelős országos bizottságot is, amelynek határozatban kell megszabnia, milyen felelősség hárul az érintett minisztériumokra a betegség felszámolása érdekében.

A jelek szerint az afrikai sertéspestis vírusa fertőzött állati eredetű termékek révén került az országba Ukrajnából, az epidemiológiai vizsgálat azonban még folyamatba van – jegyzi meg a DSVSA, amely értesítette a helyzetről az Európai Unió illetékes hatóságait, illetve az Állat-egészségügyi Világszervezetet.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro