Annak ellenére, hogy tavaly botrányos körülmények között kellett távoznia kolozsvári közmédiás állásából.
Nagy-Debreczeni Hajnalt rendes tagnak, Rostás-Péter Istvánt pedig póttagnak javasolta az RMDSZ a Román Televízió Társaság (SRTV) igazgatótanácsába. A köztelevízió vezető testületébe a pártok is delegálhatnak képviselőket. Az új igazgatótanács összetételéről a jövő kedden szavaz együttes ülésen a parlament két háza.
A köztévé 2014-es tevékenységi jelentését tavaly szeptemberben elutasította a parlament, ezzel együtt megszűnt a vezetőség mandátuma is. A SRTV-t azóta ideiglenes vezetőség irányítja.
Rostás-Péter István a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségért felelős főszerkesztő-helyettese. Nagy-Debreczenit 2014-ben nevezték ki a SRTV igazgatótanácsába.
Nagy-Debreczeni Hajnal – aki Kelemen Hunor RMDSZ elnök sajtósa – szinte pontosan egy évvel ezelőtt mondott le a Román Közszolgálati Televízió kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról (és ezzel megszűnt a Román Rádiótársasághoz való áthelyezése is), miután a Ziar de Cluj című kolozsvári lap és az Átlátszó Erdély oknyomozó blog arról írt, hogy Nagy-Debreczeni évente közel 44 ezer lejes fizetést kap a Kolozsvári Rádiótól, noha a szerkesztőségben senki nem látta, és érdemi rádiós, szerkesztői munkát nem végzett.
Az RMDSZ-elnök sajtósa akkor a Transindexnek nyilatkozva azzal utasította vissza a vádakat, hogy nincs összeférhetetlenség a rádiós és az RMDSZ-es munkája között, munkaköre pedig nem feltételezi azt , hogy bejárjon a stúdióba és részt vegyen a tartalomgyártásban.
A botrány kirobbanása után az Átlátszó Erdély azt írta, hogy Debreczeni rádiós alkalmazása körül nem volt minden teljesen rendben, a blog a birtokába került fotók nyomán arra a következtetésre jutott, hogy valaki hamisítani próbálta a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének a jelenléti naplóját.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.