// 2026. március 1., vasárnap // Albin

Ion Iliescu jól kioktatta az országot arról, hogyan kell szépen viselkedni, miután fejbe verték Gelu Voican Voiculescut

// HIRDETÉS

Mert ő még mindig tudja a tutit.

Nem maradt néma az utóbbi időben kissé gyengélkedő Ion Iliescu egykori államfő, az 1989-es forradalom közbeni és utáni eseményeinek egyik központi, negatív alakja, miután szombaton egy megemlékezésen a felháborodott résztvevők egyike egy mankóval úgy fejbe verte Gelu Voican Voiculescut, a forradalom utáni első miniszterelnök-helyettest, hogy azt azonnal elöntötte a vér.

Iliescu a blogján azzal vádolt meg egyes forradalmár- és civil szervezeteket, hogy rá akarják erőszakolni a saját, forradalommal kapcsolatos álláspontjukat a közvéleményre, és át akarják írni a történelmet.

Felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt a forradalom idején az emberek azt követelték, hogy az állami szervek ne lépjenek fel erőszakosan a forradalmárokkal szemben, ehhez képest most erőszakoskodnak az akkori vezetőkkel szemben.

Szerinte Voiculescu bántalmazása azt jelzi, hogy a megbékélés még harminc év után sem lehetséges, de azért felszólította a jóhiszemű embereket, hogy ítéljék el az erőszakot.

Voiculescu amúgy a jelek szerint nem ijedős: vasárnap reggel a forradalom bukaresti emlékművénél megtartott megemlékezésen is feltűnt.

Egyébként Iliescu elvtárs kommentárja nem kicsit cinikus, hiszen azért emeltek ellene és Voiculescu ellen is vádat emberiesség elleni bűncselekmények miatt, mert az ügyészség szerint éppen ők voltak azok, akik annak érdekében, hogy magukhoz ragadhassák a hatalmat, a hadsereg bevonásával diverziót keltettek, elhintették a forradalmárokra támadó terroristákról szóló mesét, az így bekövetkezett káoszban pedig több mint ezer ember halt meg, több ezren pedig megsebesültek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.