// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Iohannis: Dragnea mondjon le!

// HIRDETÉS

Az államfő azt is közölte, nem fél attól, hogy esetleg felfüggesztik tisztségéből.

Klaus Iohannis államfő szerint Liviu Dragneának, a képviselőház és a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének le kell mondania tisztségéből az ellene fölmerült korrupciós vádak miatt, sőt eleve nem is szabadott volna a tisztségbe kerülnie.

„Rossz az, ha az állam élére büntetőügyi problémákkal küszködő személyek kerülnek, mert akkor ez lesz az eredmény. Odakerülnek és a saját bőrüket akarják menteni, nem a romániai polgárok bőrét, így aztán ilyen cirkuszok alakulnak ki, amikor meglett emberek kiállnak, és a párhuzamos államról szóló ostobaságokat állítanak, áldozati szerepben tetszelegnek, miközben

az egész csupán arról szól, hogy saját magukat akarják védeni”

- jelentette ki az államfő  Ploieşti-en, ahol részt vett egy, a romániai városok helyzetéről és kilátásairól szóló fórumon.

Iohannis szerint Dragnea és a kisebbik kormánypárt, az ALDE illetve a szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu azon ügyködnek, hogy az állam teljes figyelme az ő problémáikra irányuljon.

Az elnök azt is közölte, nem fél a tisztségéből való esetleges felfüggesztéstől.

„Egyáltalán nem félek a felfüggesztéstől, soha nem is féltem. Először is, ennek semmi alapja, másodszor pedig, nem hiszem, hogy a román állampolgárok ezt akarnák" - mondta az elnök.

A „párhuzamos és törvénytelen államra" vonatkozó, a PSD végrehajtó bizottsága által elfogadott dokumentumról Iohannis azt mondta: alapjaiban elhibázott hozzáállásról tanúskodik a határozat, amellyel a nagyobbik kormánypárt a „demokratikus viselkedés peremére" sodorta önmagát.

„Ez a párhuzamos állam egy meglehetősen gyenge vicc, remélem, a román állampolgárok is megértik, hogy valójában

nem létezik semmiféle párhuzamos állam, viszont van néhány ember, aki magához akarja ragadni az egész hatalmat,

és ennek érdekében áldozatként tetszeleg, ilyen fogalmakat eszelve ki. Romániában soha nem létezett és nem is létezik párhuzamos állam. Ez a fogalom olyan országokból származik, ahol viszonylag antidemokratikus rendszerek uralkodnak, semmi értelme, hogy párhuzamokat vonjunk" - mondta az államfő.

Arról, hogy a kormánypártok esetleg azt fontolgatják, hogy felfüggesztenék tisztségéből Iohannist, Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke beszélt a hét elején.

Călin Popescu Tăriceanu ugyanakkor cáfolta, hogy ilyesmi szerepelne a kormánypártok tervei között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro