// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Iohannis bárkit elfogad miniszterelnöknek a jobbközép koalíciótól, csak mondjanak egy nevet

// HIRDETÉS

A PNL, az USR–PLUS és az RMDSZ gyakorlatilag nem tud hibázni, csak egyezzenek meg már egyetlen dologban. Dan Barnáék máris jelezték, hogy nem támogatják Ludovic Orban kinevezését.

Klaus Iohannis kijelentette, hogy bárkit is jelöl miniszterelnöknek az alakulófélben lévő jobbközép koalíció (PNL, USR–PLUS, RMDSZ), ő biztosan elfogadja a javaslatot.

„Ha a PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ megegyezésre jut és előáll egy javaslattal, én el fogom fogadni, elfogadom Orbant is, elfogadom Cîţut is, de akár másvalakit is. Nem tudom, kiről tárgyalnak ők ott, de végül csak előállnak egy javaslattal” – mondta az államelnök a sajtónak.

Ezzel Iohannis újfent egyértelművé tette, hogy hallani sem akar arról, hogy a PSD kormányra kerüljön, ám mivel az ő pártja és a másik két lehetséges koalíciós partner között eléggé elmérgesedtek a tárgyalások, és láthatóan nem jutnak dűlőre a felek a posztok elosztását illetően – tegnap már arról szólt a fáma, hogy mégis a nemrég lemondott Ludovic Orban lehet újra a miniszterelnök-jelölt, de még ez sem biztos –, Iohannis most üzent nekik, hogy legalább egyetlen névben egyezzenek meg már végre.

Hogy Orbant mindhárom párt elfogadja-e közös miniszterelnök-jelöltként, arról elvileg csütörtökön döntenek, viszont az USR PLUS máris jelezte, hogy nem akarják Orbant ismét a a miniszterelnöki bársonyszékben látni. Ők Dacian Cioloşt vagy Cîţut támogatnák – írták a pártszövetség Facebook-oldalán.

Az elnök ugyanakkor sietett hozzátenni, hogy ő márpedig nem vesz részt ezekben az egyeztetésekben, hiszen elnökként semmi keresnivalója a pártok tárgyalásain. De az azért egészen nyilvánvaló, hogy kiknek kedvez az elnöki szándék.

Iohannis egyébként egy országos erdősítési kampány záróeseményén mondta ezt el a sajtó érdeklődésére egy Giurgiu megyei erőben, ahol fát is ültetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.