// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Ilyen egyházi jellegű fejlesztéseket támogat Budapest Erdélyben

// HIRDETÉS

Soltész Miklós államtitkár vasárnap a Székelyföldön beszélt a tervekről.

Soltész Miklós szerint a legkisebb településen élők ugyanolyan fontosak a magyar kormány számára, mint a nagyvárosok lakói.

A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt követően nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából millenniumi zászlót adott át a székelyföldi Sándortelke református közösségének. A falu pár tucatnyi hívet számláló református közössége a magyar állam támogatásával épített új templomot a földcsuszamlás által megrongált régi temploma helyett.

Soltész Miklós az MTI-nek elmondta: üzenetértéke van annak, hogy míg Európa nyugati felén templomokat zárnak be, rombolnak le, vagy alakítanak át mecsetekké, a Kárpát-medencében új templomok épülnek. Szerinte ez azt jelzi, hogy az itt élők meggyőződése szerint van jövője a kereszténységnek.

Az államtitkár vasárnap délben egyházi fejlesztést érintő bejelentést tett a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébániatemplomban tartott mise után. Amint az MTI-nek elmondta: bejelentette, hogy a magyar állam 50 millió forintos középtávú támogatásával épül táborozó hely a Hargitán, félúton Székelyudvarhely és Csíkszereda között. Hozzátette: a táborhely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági pasztorációs céljait szolgálja majd. A támogatásból megvásárolják a táborozásra kiválasztott területet, megoldják annak víz és villanyellátását, és felépítik rá a szükséges épületeket, födött közösségi tereket.

Soltész Miklós ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a magyar állam 4,6 millió forinttal támogatja a csíksomlyói ifjúsági találkozót, amelyen évről évre több mint ezer fiatal vesz részt. Fontosnak tartotta, hogy az ifjúsági találkozó résztvevői mind magyarságukban, mind pedig kereszténységükben megerősödnek.

A KDNP politikusa elmondta: székelyföldi útján azt tapasztalta, hogy az itt élő emberek hálásak azokért a támogatásokért, amelyeket a magyar állam a közösségek megerősítéséhez nyújtott, és érzik, hogy nagy a tétje az április 8-án sorra kerülő magyarországi parlamenti választásoknak.

Plébániát szenteltek, tanulmányi ház alapkövét tették le Tusnádfürdőn

Tusnádfürdőn a vasárnapi mise után felszentelték a helyi plébánia új épületét és letették a Szent Anna tanulmányi ház alapkövét.

A helyi római katolikus egyházközség magyar állami támogatással vásárolt meg és alakított át plébániává egy korábbi banképületet. A Szent Anna tanulmányi házat pedig a lebontott régi plébániája helyén kívánja felépíteni.

Ünnepi köszöntőjében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára példaértékűnek tartotta, hogy a tusnádfürdőiek a Ceaușescu-diktatúra idején voltak képesek római katolikus templomot építeni. „A rombolásra Önök építéssel, a reményvesztettségre hittel válaszoltak” - fogalmazott az államtitkár.

Potápi Árpád János arra kérte a székelyföldi fürdőváros lakóit, hogy folytassák az építkezést, és vegyenek részt az április 8-i választásokon. „Ne hagyjuk veszélybe kerülni azokat az eredményeket, amelyeket együtt értünk el, védjük meg közösen értékeinket, amelyekért őseink szívvel, lélekkel, szabadságharcosaink tűzzel, vassal küzdöttek!” - fogalmazott.

A tusnádfürdői plébánia új épületét, és a Szent Anna tanulmányi ház alapkövét Tamás József, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél
Krónika

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

// még több főtér.ro