Soltész Miklós államtitkár vasárnap a Székelyföldön beszélt a tervekről.
Soltész Miklós szerint a legkisebb településen élők ugyanolyan fontosak a magyar kormány számára, mint a nagyvárosok lakói.
A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt követően nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából millenniumi zászlót adott át a székelyföldi Sándortelke református közösségének. A falu pár tucatnyi hívet számláló református közössége a magyar állam támogatásával épített új templomot a földcsuszamlás által megrongált régi temploma helyett.
Soltész Miklós az MTI-nek elmondta: üzenetértéke van annak, hogy míg Európa nyugati felén templomokat zárnak be, rombolnak le, vagy alakítanak át mecsetekké, a Kárpát-medencében új templomok épülnek. Szerinte ez azt jelzi, hogy az itt élők meggyőződése szerint van jövője a kereszténységnek.
Az államtitkár vasárnap délben egyházi fejlesztést érintő bejelentést tett a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébániatemplomban tartott mise után. Amint az MTI-nek elmondta: bejelentette, hogy a magyar állam 50 millió forintos középtávú támogatásával épül táborozó hely a Hargitán, félúton Székelyudvarhely és Csíkszereda között. Hozzátette: a táborhely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági pasztorációs céljait szolgálja majd. A támogatásból megvásárolják a táborozásra kiválasztott területet, megoldják annak víz és villanyellátását, és felépítik rá a szükséges épületeket, födött közösségi tereket.
Soltész Miklós ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a magyar állam 4,6 millió forinttal támogatja a csíksomlyói ifjúsági találkozót, amelyen évről évre több mint ezer fiatal vesz részt. Fontosnak tartotta, hogy az ifjúsági találkozó résztvevői mind magyarságukban, mind pedig kereszténységükben megerősödnek.
A KDNP politikusa elmondta: székelyföldi útján azt tapasztalta, hogy az itt élő emberek hálásak azokért a támogatásokért, amelyeket a magyar állam a közösségek megerősítéséhez nyújtott, és érzik, hogy nagy a tétje az április 8-án sorra kerülő magyarországi parlamenti választásoknak.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.