Méghozzá a Deák Ferenc utcai volt minorita templomban.
A szentté avatott katolikus egyházfő ereklyéjét október 22-én, vasárnap állítják közszemlére a volt minorita templomban, a jelenlegi Urunk színeváltozása görög-katolikus katedrálisban (Deák Ferenc u. 10 sz.).
A Kolozsvár-szamosújvári Görög-Katolikus Egyházmegye közleménye szerint, a kiállítandó ereklyetartóban II. Szent János Pál pápa vércseppjei találhatók, továbbá egy okirat, amely az ereklye eredeti mivoltát hitelesíti.
„Az ereklye vasárnap egész nap megtekinthető a kolozsvári Urunk színeváltozása görög-katolikus katedrálisban. (…) Az ereklyéhez a vasárnapi misék időpontjai között lehet imádkozni, amelyek 8.30, 10.30 és 18.00 órakor kerülnek sorra”, áll többek között a közleményben.
Az ereklyetartót és az ereklye hitelességet igazoló dokumentumot Stanisław Dziwisz bíborostól, krakkói érsektől kapta ajándékba a Kolozsvár-szamosújvári egyházkerület, aki 40 éven át dolgozott titkárként II. János Pál pápa mellett.
A Kolozsvár-szamosújvári Görög-Katolikus Egyházmegye képviselői szerint, II. János Pál pápa nagy barátja volt a román görög-katolikus egyháznak, amelyet „a vértanúk és tanúságtevők” egyházának nevezett. A Szentatya a románokat is nagyon kedvelte, az országot pedig Szűz Mária kertjének nevezte.
II. János Pál pápa volt az első katolikus egyházfő, aki Romániába, közelebbről Bukarestbe látogatott, 1999 májusában. Ez volt az első alkalom, hogy egy pápa látogatást tett egy ortodox többségű országban.
II. János Pál 26 éven keresztül vezette a katolikus egyházat. 2005. április 2-án hunyt el. Boldoggá avatása ugyanazon év április 28-án kezdődött, és 2011. május elsején avatta boldoggá XVI. Benedek pápa. Szentté Ferenc pápa avatta 2014. Április 27-én. A katolikus egyház október 22-ét jelölte ki ünnepe napjául, mivel 1978-ban ezen a napon mutatta be székfoglaló szentmiséjét.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.