A kétszeres előnyt nehéz behozni a következő választásig. A nemzeti liberálisok számára most a rendkívül népszerűtlen Florin Cîțu félreállítása az első.
A legutóbbi választások óta eltelt eseménydús, válságokkal tarkított időszakban, amikor egyetlen kormánykoalíció sem bizonyul tartósnak, a politikai pártok támogatottsága sincs bebetonozva. Egy váratlan esemény, egy félresikerült intézkedés-tervezet vagy nyilatkozat, és máris új felállás körvonalazódhat a romániai közélet spektrumán.
Ahogy a legfrissebb, a PSD által megrendelt Avangarde-felmérés megállapította, a szociáldemokraták több mint kétszeres előnyben vannak a másik legnagyobb kormánypárttal, a PNL-vel szemben, Florin Cîțu PNL-elnök támogatottsága pedig olyan alacsony (mindössze 6 százalékos) hogy labdába sem rúg a nagy nevek, az egyformán 34 százalék körül mozgó Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, Mircea Geoană NATO főtitkár-helyettes, vagy Nicolae Ciucă kormányfő mellett.
Jelenleg
A felmérés arra is rávilágít, hogy a lakosság 51%-a elégedett azzal, ahogy a kormány kezelte az ukrajnai menekültek befogadásának kérdését, és csak 19% elégedetlen a teljesítménnyel. A megkérdezettek 63%-a ugyanakkor nem támogatja, hogy Románia katonai támogatást nyújtson Ukrajnának (18% egyetértene a támogatással).
Az elmúlt héten készített felmérés során 900 embert kérdeztek meg telefonon, a hibaszázalék +- 3,4%-os.
Legutóbb januárban mért népszerűségi indexet a PSD kérésére az Avangarde, akkor
A pártok közül a PSD 35%-kal vezetett, a második legnépszerűbb párt az AUR volt 18%-kal, a harmadik a PNL 16%-kal, végül az USR 12%-kal. A két felmérés eredményei alapján a szélsőségesen mindenellenes AUR támogatottsága csökken, a nemzeti liberálisoké pedig stagnál.
Megjegyzendő, hogy egy másik februári felmérés (INSCOP) 32%-ra mérte a PSD-t, 19,9%-ra a PNL-t, 18,9%-ra az AUR-t, illetve 10,8%-ra az USR-t.
A PNL-ben érzik, hogy mihamarabbi változtatásra lenne szükség, hogy kiszedjék a béka ülepe alól a népszerűségi indexet, így hát összefogtak a megyei szervezetek azt kérve, hogy a nem is olyan rég megválasztott Florin Cîțu pártelnök mondjon le. Konszenzusra utal, hogy a PNL negyven megyei szervezete írta alá a lemondást kérő levelet. Ha nem mond le, akkor a megyei szervezetek megkezdik a rendkívüli tisztújító kongresszus megszervezésének előkészítését.
A levél aláírói nehezményezik, hogy Florin Cîțu aláássa a koalíciós partnerrel, a PSD-vel való viszonyt, népszerűtlensége pedig visszahúzza az egész pártot. Sajtóértesülések szerint Cîțu hajlandó félreállni, de megtartaná a szenátus elnöki pozícióját, legalább amíg vissza nem tér a banki szektorhoz.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.