Még sosem volt ilyen jó az igazságügy és a korrupcióellenes harc helyzete. Legalábbis a román politikusok szerint.
A romániai vezetők szerdán elégedettségüknek adtak hangot azért, hogy egymás után már a második kedvező jelentést tette közzé az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás reformjáról.
Klaus Johannis államelnök közleményben üdvözölte, hogy a jelentés többnyire pozitívan értékeléseket tartalmaz a román igazságszolgáltatás alakulásáról, és megállapította, hogy ez már a második kedvező jelentés a tavalyi után.
Mint azt megírtuk, az Európai Bizottság szerdán tette közzé időszaki jelentését a román és a bolgár igazságszolgáltatás működéséről.
Johannis kiemelte, hogy a következtetésekben Brüsszel megállapította: az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében az igazságszolgáltatás átalakítása és a korrupcióellenes harc területén kitűzött fontosabb célokért a román társadalom felelősséget vállal, és a legutóbbi változások azt vetítik előre, hogy a reform hosszú távon fenntartható.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Johannis tudomásul vette a kritikákat is, így a parlament vonakodását az alkotmánybíróság egyes döntéseinek alkalmazásától. Az Európai Bizottság felrója, hogy a parlament megtagadja egyes törvényhozók kiadását az igazságszolgáltatásnak, bírálja a kormányt amiatt, hogy túl gyakran bocsát ki sürgősségi kormányrendeleteket, és szóvá teszi, hogy a közbeszerzési eljárások még igen nagy mértékben ki vannak téve a korrupció és az összeférhetetlenség veszélyének.
Johannis szerint Romániának folytatnia kell az erőfeszítéseket a reformfolyamat konszolidálása és visszafordíthatatlanná tétele érdekében.
Victor Ponta miniszterelnök úgy értékelte: a kormány csupa „jó pontokat” kapott.
Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter azt emelte ki, hogy ez a legjobb jelentés 2007 óta, vagyis amióta Románia tagja az EU-nak, és Brüsszel figyelemmel kíséri az igazságszolgáltatás reformját.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke szerdán Romániával kapcsolatban megállapította, hogy az ország jó úton halad. A legfontosabb feladatnak változatlanul a korrupció elleni fellépést tartja a bizottság. Megállapítása szerint nőtt a lakosság bizalma a jogrendszer és a korrupcióellenes intézkedések iránt, az elért eredményeket azonban meg kell szilárdítani, mert még nem állnak biztos lábon.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.