// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Hrebenciuc egyre nagyobb pácban

// HIRDETÉS

Nagyüzem a DNA-nál. Szorul a hurok Hrebenciuc körül, Dan Şovát is kihallgatták.

Néhány nap alatt három ügyben indított vizsgálatot a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciuc parlamenti képviselő, a PSD egyik legbefolyásosabb politikusa ellen.

Az első, erdők illegális visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyben a múlt hét közepén hallgatta ki Hrebenciucot a brassói DNA. A politikust és Ioan Adam PSD-képviselőt, aki ellen ugyanabban az ügyben szintén eljárás folyik, előzetes letartóztatásba helyezné a DNA, az ügyészek kéréséről a képviselőháznak kell döntenie.

Viorel Hrebenciucot hétfőn ismét kihallgatták a DNA-nál.

Ezúttal egy olyan ügyről van szó, amelyben a PSD-képviselőt azzal gyanúsítják, hogy befolyásával visszaélve bizalmas információkat szerzett a DNA és a hírszerzés (SRI) által ellene indított vizsgálatairól és telefon-lehallgatásokról. Viszonzásul Hrebenciuc azt ígérte a szivárogtatást „elintéző” Dumitru Iliescunak, a kormányőrség (SPP) korábbi vezetőjének, hogy segít a lányának elhelyezkedni egy közintézménynél, közbenjár egy cég tulajdonjogának bejegyzésében, illetve eléri, hogy menesszék a fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjét, akivel Iliescunak vitás ügye volt.

A DNA szerint két nappal a brassói kihallgatása után Hrebenciuc ismét felhasználta befolyását egyik párttársánál, akitől azt kérte, hogy kezdeményezze az amnesztiatörvény neki kedvező módosítását. Cserébe azt ígérte kollégájának, hogy

segít majd neki a PSD elnöki posztjának megszerzésében.

A korrupcióellenes ügyészség nem említette a pártbeli kolléga nevét de hétfőn kihallgatták Dan Şova PSD-szóvivőt is, a bukaresti média pedig forrásokra hivatkozva azt írja, hogy

Şova ellen is bűnvádi eljárás folyik.

Hrebenciuc ellen egy harmadik ügyben is eljárás folyik, a politikust azzal gyanúsítják, hogy közbenjárt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) több tisztviselőjénél annak érdekében, hogy az intézmény változtassa meg döntését egy helyi televízió sugárzási engedélyének visszavonásával kapcsolatban. A Giga TV Gheorghe Ştefan Piatra Neamţ-i polgármester befolyása alá tartozik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro