// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Hova növekedjenek a Kolozsvári Magyar Napok?

// HIRDETÉS

Lovasokkal, Balatonnal, új helyszínekkel indul az erdélyi megarendezvény - de hova? Idéntől ezt szeretné kikísérletezni.

Beláthatatlanul és bejárhatatlanul nagy lett az egyik legjobb dolog Erdélyben, a Kolozsvári Magyar Napok (KMN). Ma kaptunk hozzá mankókat. Kedvet csak azért nem, mert az évek óta töretlen.

 

A város határát már tavaly túllépte, a 700 éves városi mivolt megünneplése pedig annyira felpörgette a rendezvényt, hogy az intenzitásnak ezt a fokát a kivételes ünnepekre kell megőrizni, a Magyar Napokat pedig tovább kell gondolni – vázolta ma Gergely Balázs főszervező azt, miért is szánják az idei kiadást kísérletinek.

 

A kísérletezgetés és a nyolcadik KMN a hét végén indul, 

és a tizedik kiadásra reméli Gergely, hogy az igényekhez igazodva újragondolják az egész rendezvénysorozatot – hangzott el ma a Bulgakov kávézóban tartott szervezői sajtótájékoztatón. 

 

Térben mindenképp tágítani szeretnék, bizonyos helyszíneket a KMN egyszerűen kinőtt, tavaly például már nem lehetett kényelmesen végigsétálni a Farkas utcán, annyian zsibongtak a fesztiválutca vásárában. Ami egészen elképesztő ahhoz képest, hogy 2010-ben az utcának alig a negyedét tudták lezárni az autós forgalom elől, majd a felét, majd a KMN nagyon gyorsan belakta az egész utcát – emlékeztetett Gergely a nem is olyan régi kezdetekre.

 

A borutca előbb kiszorult a Színház / E. de Martonne utcába, ahol már tavalyelőtt sem fértünk rendesen úgy, hogy az az egyik útvonal a Farkas utca és a Főtér között. Idén a borstandok a népzenei színpaddal együtt átköltöznek a Fogoly / Potaissa utcába, ahol jövő szerdától üzemelnek. A gyerekeket középkori játékokkal és kalodával rabul ejtő Emese-park innen már tavaly átköltözött a Farkas utcai templom mögötti Romkertbe, idén is ott találjuk a tábort.

 

Kimegyünk a zöldbe

Tavaly is a magyarfenesi Arkhai szoborparkban volt az első nagykoncert, idén is ott indul a buli szombat este: a Balaton szomorú sanzonokat játszik azoknak, akik a rockból az alternatívat kedvelik. 

 

Az alternatív közönség marad a zöldben, a feltörekvő erdélyi zenekarok és a már befutottan alternatív bandák (Anna and the Barbies, Pál Utcai Fiúk, stb.) ugyanis az abszolút új helyen, a sétatéri színpadon fognak játszani. A helyszín csak a Magyar Napoknak új, a kolozsvári közönségnek nem, és hogy a kánikula és az Untold megviselte pázsit regenerálódhasson, a színpadot nem a park nyugati, hanem a keleti felébe helyezik. Vagyis a KMN új helyszíne a Sétatérnek a képzőművészeti egyetem pavilonja és a magyar színház közé eső része lesz.

 

A Farkas utcai színpadot pedig szinte teljesen átveszi az operett és a nóta, de itt lép fel majd a cigány világzenét játszó Etnorom vagy épp Szalóki Ági a Karády Katalint, Edith Piafot és Amália Rodriguest megidéző sanzonestjével.

 

Mi marad akkor a Főtéren?

Az infópult, a városnéző séták kiinduló pontja, toronymuzsika vasárnap délután és természetesen a nagykoncertek sztárokkal és/vagy sok fellépővel, például a Szent István-napi Néptánctalálkozó együttesei már hétfő délben felvonulnak. 

 

A sztárkoncertek szerdán kezdődnek, minden este kilenctől: szerdán a Ghymes, csütörtökön Szikora Róbert és az R-GO, pénteken Deák Bill Gyula és Hobo, szombaton Charlie, vasárnap pedig a záróünnepség után a Budapesti Operettszínház adja elő Erdélyben először A Csárdáskirálynőt.

 

 

A sajtó próbál eligazodni a KMN idei programdömpingjében | Fotók: Szabó Tünde

 

Tűzijáték nem lesz a zárógála után anyagi okokból sem, de azért sem, mert naponta robban valahol valami a világban, ezért a szervezők nem tartják túl ízlésesnek erre költeni. Az erre szánt pénzt inkább a sétatéri színpadtechnikára csoportosították át.

 

Adakozni is lehet a Főtéren, de nem tűzijátékra. Az unitárius egyház kezdeményezésére idén szegénykonyhára gyűjtenek a szervezők. Az unitáriusok már most is biztosítanak meleg ételt a rászorulóknak heti egy napon, és szeretnék ezt más napokra is kiterjeszteni a többi történelmi magyar egyházzal felváltva.

 

Ki fogja mindezt észbentartani?

Még csak alig kezdtük sorolni a koncerteket, hol vannak még a sportesemények, a színházi előadások, a gyerekprogramok, a kiállítások, a beszélgetések, az irodalmi játékok és komolykodások, séták, filmek, hangversenyek legalább egy héten át. Naná, hogy a Magyar Napok honlapján, három nyelven, időrendben ömlesztve vagy akár műfaj szerint szétszedve. 

 

Amíg megjelenik papíron, addig is zsebre tehetjük: mától éles és letölthető Androidos és iOS-es telefonokra a KMN applikáció – adta kezünkbe a mankót Szabó Lilla, a Magyar Napok programigazgatója. A kismillió program közül itt időpont, helyszín, típus és szervező szerint is válogathatunk, a kiválasztottakat pedig csillaggal bejelölhetjük, ha azt akarjuk, hogy az applikáció értesítsen a kezdésről.

 

A programdömpinghez minden kolozsvári magyar kulturális szervezet hozzájárul, és nemcsak a kolozsváriakat vonzza: Erdély és Európa különböző részeiről látogatnak ide. Ezért is lett a KMN jelszava a mindenhol ott virító, lila transylvanicum, nem azért, mert minden benne van, hiszen az erdélyi román vagy szász kultúrát például nem mutatja be – magyarázta Gergely Balázs. Maga a rendezvény viszont erdélyi értékké, sőt közkinccsé vált, fogalmazott a főszervező.

 

 

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke

 

A Dunáról Kolozsvárra vezet az útja annak a húsz, Kárpát-medencei diáknak is, akik középkori hajók rekonstrukcióival csorognak le a Felvidéktől, a Mosoni-Dunától a Csepel-szigetig. Miután a hajókázásban, esti sátorozáson jól összeszoktak, augusztus 16-án eljönnek Kolozsvárra besegíteni az Emese-parkosoknak.

 

Kezdődik!

Sőt már el is kezdődött, a Gy. Szabó Béla-kiállítást azért nyitották meg egy hete, hogy ne essen egybe a másik 35-tel. Holnap hattól Szalay Lajos grafikáit nézhetjük meg a Bánffy-palotában, ugyanott pénteken szintén hattól nyílik meg Paulovics László életműkiállítása. A szatmárnémeti születésű és ott is alkotó grafikus, festő, díszlettervező a nyolcvanas évek végén települt át Németországba.

 

Szombaton már dübörögnek a szabadtéri programok, illetve a föld a Kós Károly-emléktúrázók lába és a Lomb utcai lovasnap főszereplői, a lovak patái alatt. Míg az előbbire csak előzetesen lehet jelentkezni, és pontos időben indulni, a Szilaj Lovastanyán egész nap zajlanak a vágtaversenyek, lovasíjászkodás. Lovas kaszkadőrök és idomárok is megmutatják, mit tudnak, a napot tombola és tábortűz zárja.

 

Szombaton indul a kultúrkavalkád is 11-kor évfordulós gyülekezéssel Bálint Tibor harangjánál. Az emlékharang a kolozsvári író Fellegvár mögötti, Kőrösi Csoma Sándor / Dornei utca 30 szám alatti otthonának udvarán áll, itt az író műveiből részleteket olvas fel Viola Gábor színművész, közreműködik Márkos Albert hegedűn és Ortenszky Gyula csellón.

 

Szombat délután 3-kor nyílik az aradi vértanúk szeretteinek emléket állító szabadtéri kiállítás a Szent Mihály-templom előtt, négytől a Kincses Kolozsvár Kalendáriumát mutatják be a Bánffy-palotában, ugyanott öttől tanulhatunk a Berde családról, hattól pedig Dóczyné Berde Amál életműkiállítását nyitják meg. Az alig zsúfolt nap táncházzal zárul a Heltaiban.

 

A programok idén is ingyenesek,

néhány viszont regisztrációhoz kötött, mondta Szabó Lilla programigazgató. Ilyen az örömfőzés (a jelentkező baráti társaságok idén a Sétatéren fognak főzni augusztus 19-én), a harmadik Erkel Ferenc sakkverseny, amelyre helyben kell jelentkezni szintén augusztus 19-én reggel 9 órától. A helyszín pedig a tavalyi olimpiai udvar a Szentegyház utcában, amely idén Magyar Kézműves Sörök Udvara ígéretes néven nyílik újra.

 

(Ugyanígy újranyílik a terasz a Bánffy-palota udvarán, és a Református Kollégium udvara is vendéglátó hellyé alakul át, amely a szabadtéri programok zárórája után is nyitva tart majd.)

 

Regisztrálniuk kell azoknak is, akik a sétatéri Kaszinóban nyíló Róth Miksa-kiállítás mellett megnéznék az általa festett üvegmennyezetet is a Román Nemzeti Bank kolozsvári székhelyén. A KMN infóstandjainál kell jelentkezni a három időpont valamelyikére: a BNR belsejébe augusztus 16-án 10-12 óra között, 17-én 14-16 óra között, 18-án 10-12 óra között mehetünk.

 

A programok zavartalan lebonyolításához még mindig várják önkéntesek jelentkezését - jelentette be Szabó Lilla. A KMN-t lehetővé tévő háttérmunkánál pedig 

 

nagyon is megérezték a magyar alpolgármester hiányát, 

árulta el Gergely Balázs. Horváth Anna méltánytalan félreállításával télen sokkal kényelmesebben, vakarózósabban viszonyult a polgármesteri hivatal a szervezőkhöz és a rendezvényhez, és abból sem származott előnyük, hogy Gergely Balázs egy éve városi tanácsos. Oláh Emese kinevezésével viszont serényebbé váltak a hivatal munkatársai.

 

Hogy az összeférhetetlenség gyanúja se merüljön fel, az önkormányzathoz az idei Magyar Napokra nem is a Kincses Kolozsvár Egyesület, hanem az erre a célra alapított KMN egyesület pályázott, mondta el Gergely Balázs hozzátéve, hogy ő nem is vett részt azokon a bizottsági üléseken és szavazáson, ahol a KMN pályázatai kerültek napirendre.

 

 

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere

 

A téli vakarózás ellenére a KMN-t a polgármesteri hivatal kiemelt rendezvényként kezeli, ami nemcsak az egyre több anyagi támogatást jelenti, hanem a helyszínek lefoglalását és az útlezárásokat – tudtuk meg Oláh Emese alpolgármestertől.

 

Erre ne közlekedj autóval

Hogy kiélvezhessük a köztéri programokat és egymás társaságát, a következő utcák válnak részben vagy teljesen autómentessé a KMN bizonyos napjaira:

  • a Főtér keleti oldalán egyetlen sáv a Vodafone üzletig augusztus 14-én 16 órától 21-én 17 óráig;
  • a Főtér déli és keleti oldala teljesen az esti koncertek alatt: augusztus 16-19. között naponta 20.30 és 23.15 óra között, illetve augusztus 20-án, 19.15 és 23.15 óra között;
  • a Főtér északi oldala augusztus 20-án, 18.50 és 19.30 óra között a Szent Mihály templom tornyából hallható toronyzene miatt, itt akkor csak a közszállítás járműveit engedik át;
  • a Farkas utca teljes hosszában, tehát az Egyetem utca és a Bethlen (Baba Novac) utca között augusztus 14-én 22 órától augusztus 21-én 16 óráig, miután a színpadot, a standokat a rendezvény szervezőinek és az árusoknak sikerül lebontani és elszállítani;
  • az Egyetem utcai parkoló a piarista templom előtt a KMN teljes időtartama alatt, mivel ide települnek a lacikonyhák;
  • a Szent István-napi Néptánctalálkozó népviseletes felvonulásának útvonala egyetlen sávon augusztus 16-án 15 és 16.30 óra között: Mikó utca – Béke tér – Jókai utca – Főtér;
  • egyetlen sáv a Kós Károly Emléktúra bringásainak felvonulásakor, augusztus 17-én fél hét és fél nyolc között a következő útvonalon: Főtér – Deák Ferenc utca – Bocskai tér – Kossuth utca – Wesselényi utca – Malom utca – Bartha Miklós (Emil Isac) utca – Hegedűs Sándor (Gheorghe Șincai) utca – Jókai (Napoca) utca – Főtér.

A Kolozsvári Magyar Napok koncertjei alatt a főtéri szökőkút nem üzemel, lekapcsolják a teret bevilágító reflektorfényeket is, majd augusztus 20-án, vasárnap, 19.30 és 23.15 óra között, a Budapesti Operettszínház előadása alatt a közvilágítást is lezárják a tér nyugati, déli, és keleti oldalán. 

 

Jó mulatást mindenkinek!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS