A Kolozsvári Magyar Napok a gyermekeknek is csinálja a fesztivált

A Farkas utca és a Romkert mellett idén a Sétatér is várja a gyermekseregek ostromát.
Hirdetés

A Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a felnőttek kulturális fesztiválja, legalább ugyanannyi figyelmet érdemelnek a gyermekek is, akik minden évben nagy számban vannak jelen a kincses Kolozsvár legnagyobb magyar ünnepén. A szülők igényeihez igazodva idén több helyszínen biztosítanak gyermekeknek szóló programokat: a Farkas utca és a Romkert mellett immár a Sétateret is megrohamozhatják a legkisebbek, de több alternatív helyszín is a családok rendelkezésére áll – írják a szervezők.

Gyermekkoncertek

A Sétatéren már kedden (augusztus 15-én) beindul a fesztiválüzem, délután a Kolompos együttes koncertjét ajánljuk a gyermekek figyelmébe. A kicsik körében népszerű együttes a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat igyekszik megismertetni, megszerettetni a gyermekekkel és szüleikkel, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető koncertjükkel.

Gyermekkoncerttel érkezik Kolozsvárra a Matiné zenekar is, akik csütörtök (augusztus 17-én) délután zenei utazásra hívnak a blues, bossa nova, folk, swing, rock és sok más stílus világába. A fiatalos, lendületes, laza, ugyanakkor tanító és nevelő jellegű koncerten garantáltan a család minden tagja táncra perdül. Pénteken (augusztus 18-án) a kolozsváriak körében jól ismert Bertóti Johanna zenés gyermekdélutánnal vár, később a Katáng zenekar lép színpadra. Sajátos zenéjük a kelta, magyar, klezmer és balkán népzene hangulataiból merít és jeles magyar költők verseiből táplálkozik. Bensőséges hangulatú dalaikból mesék kerekednek ki, amelyek a gyermekek és a felnőttek fantáziáját egyaránt megmozgatják. Interaktív gyermekkoncerttel szórakoztatja a családosokat az Evilági zenekar is a Farkas utcai Part sátorban.

11. századi rekonstruált hajó a sétatéri tavon

A KMN közleménye szerint a Sétatéren kialakított gyermekpark szerdától vasárnapig Bóbita játszóházzal, kézműves-foglalkozások egész sorával, játékos fociedzéssel, mesekuckóval, társasjátékokkal, papírszínházzal, bűvésztanodával, ügyességi játékokkal, bábelőadással, játékos fizikakísérletekkel, interaktív mesemondással, játékhangszer-készítéssel, kincskereséssel, óriáshomokozóval és mezítlábas ösvénnyel, valamint gyermektáncházzal várja a gyermekeket. Érdemes lesz felkeresni a Kolozsvári Állami Magyar Színház sétatéri sátrát is, ahol szintén lesznek gyermekfoglalkozások.

Az egyik izgalmasnak ígérkező programpont az Emese Park által rekonstruált középkori viking hajón történő csónakázás a sétatéri tavon. A vízi jármű az Egy hajóban evezünk projekt keretében több száz kilométer megtétele után érkezik Kolozsvárra. Az Őskultúra Alapítvány húsz felsőoktatásban tanuló magyar fiatallal közösen a Mosoni Duna-ág közepétől a Csepel-sziget közepéig hajózik el a 11. századi rekonstruált hajón.

Egy játszótérnyi középkor

Az Emese Park természetesen nem hiányozhat a Farkas utcából sem: csütörtöktől vasárnapig idén is egy játszótérnyi középkort varázsol a Romkertbe. A középkori életmód rekonstrukciójával foglalkozó hagyományőrzők korhű díszletekkel teremtik meg a vásári forgatag hangulatát, így az érdeklődő sokadalom a négy nap során egy középkori ünnep résztvevőjeként szerezhet élményeket. 

A kézműves bemutatók és foglalkozások, valamint a középkori játékok mellett kipróbálható a korabeli kaloda és szégyenketrec, a kőhajító gép, az íjászat és számszeríjászat, valamint a vesszőkosaras fa körhinta. A gyermekek történelmi hangszerekkel ismerkedhetnek meg, de elsajátíthatják a vívás alapjait is az „apródi oskolában”. Azért is érdemes felkeresni a Romkertet, mert naponta két vásári bábelőadást tart a Ládafia Bábszínház. A napi program zárásaként, 18 órától a Mátyás-kori kolozsvári városi milíciát idéző vitézek felvonulnak a Farkas utcai kézműves vásárban.

Hirdetés

Idén új helyszínen, a Szent Mihály plébánián jelentkezik a gyermekparkoló. Ez elsősorban azoknak a szülőknek próbál segítséget nyújtani, akik szeretnének gondtalanul fesztiválozni, de nincs, akire hagyniuk gyermeküket. A gyermekparkoló idén is tapasztalt felvigyázókkal várja a 3 és 8 év közötti gyermekeket. 

A bőség zavara

A családosoknak érdemes alaposan áttanulmányozni a 8. Kolozsvári Magyar Napok programját, ugyanis több más helyszínen lesznek még kifejezetten őket célzó programok. A Farkas utcában kialakított standoknál, a Szilaj Lovastanyán, a Forgó Kézművesházban, a Mikó Óvodában, a STARS Pincegalériában, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán és Báthory István Elméleti Líceumban is várják a gyermekeket. Interaktív természetismereti foglalkozásokra a Mikó-kertben kerül sor.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és ifjúsági szervezete, az EMKISZ a Farkas utcában kézműves-foglalkozásokat szervez, míg a Part sátorban arcfestéssel várják a színes egyéniségeket. Gyermekprogramokkal készül a Reformáció 500 sátor is, ahol napközben gyermekmegőrző is működni fog.

A teljes gyermekprogram érhető el az alábbi linken: https://goo.gl/NPdvGA.

Hirdetés