Azért egy államfőnek nem árt odafigyelnie arra, mit mond.
Van az úgy, hogy egy politikus elengedi magát, és szalonképtelen kifejezéseket használva próbálja meg nyomatékosítani amúgy korrekt mondandóját. Így járt Klaus Iohannis államfő is, aki – mint mi is megírtuk – csütörtökön délután lazán lehülyézte a polgárok egy részét, amikor úgy fogalmazott: mivel a koronavírus még köztünk van, vagy elővigyázatosak leszünk, vagy hülyék. Kommunikációs tanácsadói utólag minden bizonnyal jelezték, hogy ez azért sok volt, elvégre az ilyen pongyola fogalmazás és általánosítás még járvány idején sem elfogadható. Ezért aztán az elnök utólag hamut szórt a fejére: nyilvánosan bocsánatot kért. „Ha valaki sértve érezte magát a kijelentés miatt, nyilvánosan bocsánatot kérek” – mondta, megjegyezve: nem azokra utalt, akik nem rendelkeznek a szükséges információkkal. „A manipuláció veszélyére akartam felhívni a figyelmet. Azokról volt szó, akik rendelkeznek a szükséges információkkal, akik tisztában vannak a járvány adataival, mivel megengedhetetlennek tartom, hogy egy közszereplő, aki ismeri a problémát, megpróbálja nevetségessé tenni a hatósági intézkedéseket” – mondta Iohannis. Az elnök panaszai nem értek itt véget: azt is hozzátette, elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben – szerinte – nagyon sok a koronavírus-fertőzött, egyesek a nyilvánosság előtt azt állítsák, hogy valaki adatokat hallgatott el, hogy lazítani kell. Iohannis szerint az ellenzék voksvadászat céljával próbálja manipulálni a közvéleményt. Pedig hát csak annyit kértek, hogy a kormány részletesen tájékoztassa a parlamentet a helyzetről, és arról, pontosan mi indokolja az intézkedéseket, a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Amúgy Iohannis részéről értékelendő, hogy belátta: elfogadhatatlanul fogalmazott. Ez kezdetnek nem rossz, most, hogy láttuk, képes belátni, ha minősíthetetlenül viselkedett, már csak az van hátra, hogy az április végi ordenáré magyarellenes uszításért is bocsánatot kérjen az egész magyar nemzettől.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.