// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Holland–magyar diplomáciai konfliktus az Igazi Csíki Sör miatt?

// HIRDETÉS

A hollandoknál az verte ki a biztosítékot, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata bojkottálja a Heineken-termékeket.

Ami itt történik, az nem egy jogi lépés, hanem valami más – így reagált Hollandia budapesti nagykövet-helyettese az Index kérdésére, az Igazi Csíki Sör körüli botrányra utalva.

A magyarországi portál azzal kapcsolatban kérte ki a holland külképviselet állásfoglalását, hogy – mint az megírtuk – a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Heineken-termékek bojkottját javasolta az Igazi Csíki Sör gyártását betiltó bírósági döntés miatt. Az alföldi város közgyűlése pénteken fogadott el határozatot erről. A felvetést az ülésen a térség országgyűlési képviselőjeként jelenlévő Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is támogatta. Korábban a Jobbik is jelezte, hogy bojkottálja a holland cég termékeit.

Elzo Molenberg szerint itt két cég közötti problémáról van szó, amiben politizálásnak nincs helye. „A román legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a Heineken használhatja a márkanevet Romániában” – emlékeztetett a nagykövet-helyettes.

Molenberg beszélt a Heineken magyarországi vezetésével, és azt javasolta nekik, hogy tárgyaljanak Lázár Jánossal. Ő maga próbálta ma elérni a Miniszterelnökséget, de egyelőre nem vették fel a telefont. Szerinte mindeképpen beszélniük kellene egymással a feleknek, hogy ne eszkalálódjon tovább a konfliktus.

A Heineken csak magyar termékeket használ sörtermelésre, ötszáz embert foglalkoztatnak Magyarországon, rendesen fizetik az adót – mondta Molenberg, aki azt is aggasztónak találja, hogy Lázár egy korábbi nyilatkozatában jelezte, hogy jobb lenne, ha a külföldi cégek kivonulnának a magyar élelmiszeriparból. A nagykövet-helyettes ezért jelentést fog készíteni a témában a holland hatóságoknak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.