…találkozni akar a bukaresti illetékesekkel a nemzetbiztonsági tényezővé kikiáltott TikTok képviselete, a gazdák pedig továbbra sem tágítanak.
Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese, Raed Arafat, belügyi államtitkár, a katasztrófavédelem (DSU) vezetője és Rovana Plumb volt miniszter is azon a Brüsszelből Bukarestbe tartó TAROM-járaton utazott, amelyen egy utas agresszívvé vált, a személyzet pedig hiába próbálta lecsillapítani. Az utasnál egy zsilettpenge is volt, amelyet állítólag a nyelve alatt csempészett fel a fedélzetre. A helyzet állítólag annyira aggasztó volt, hogy a gép személyzete azt is fontolgatta, hogy egy útba eső, közelebbi reptéren landolnak, ám ezt végül elvetették. Az otopeni reptéren azonban már rendőrök és biztonságiak várakoztak, akik a landolás után azonnal felszálltak a gépre, mire az agresszív utas saját maga ellen fordította a pengét, és felvágta az ereit. Az utasokat a hátsó kijáraton keresztül szállították le, a férfit pedig stabilizálták és kórházba szállították. Mircea Geoană úgy kommentálta az ügyet, hogy az agresszív utas szemmel láthatóan „negatív mentális állapotban” volt, (arról egyelőre nincs hír, hogy alkohol vagy drog befolyása alatt lett volna). A TAROM jogi lépéseket fontolgat a pengés utas ellen, hogy elejét vegye a hasonló eseteknek, illetve hogy megtérítse az okozott károkat.
Szerdán beszélt arról a Digi24-nek a Nemzeti Hírközlési Hatóság (ANCOM) alelnöke, Pavel Popescu, hogy a kínai TikTok nevű alkalmazás bizony nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert visszaél a felhasználók adataival, így az alkalmazást le kell tiltani minden állami alkalmazott szolgálati készülékéről, az állampolgároknak pedig azt üzente, hogy ne telepítsék az alkalmazást. Szerinte technikai bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a felhasználók adatai „más kormányok szervereire kerülnek”, ahol felhasználják őket. A vitatott alkalmazás – amelyet egyébként már több ország állami tisztségviselőinek telefonjáról letiltottak – képviselői erre válaszul pénteken találkozót kértek a bukaresti illetékesekkel. A Kiberbiztonsági Operatív Tanács (COSC) a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelentésére hivatkozva különben már tavaly májusban azt javasolta, hogy tiltsák le az alkalmazást minden állami alkalmazott munkaeszközéről, ám azóta sem történt konkrét lépés az ügyben.
A mezőgazdasági minisztérium az elhúzódó gazdatüntetések nyomán több engedményt is tett: száz euróval növelik például a gazdák hektáronkénti állami támogatását, B-kategóriás jogosítvánnyal, külön vizsga nélkül is lehet majd traktort vezetni közúton – ehhez olyan jogosítványt kell igényelni, amiben a B mellett feltüntetik a Tr, illetve a Tr1 (traktor + utánfutó) kategóriát is – illetve a kis sebességű mezőgazdasági gépek mentesülnek a műszaki vizsga kötelezettsége alól. Ennek ellenére a gazdák és fuvarozók pénteken is folytatták a tiltakozó akcióikat. Az A3-as autópálya Bukarest–Ploieşti közötti szakaszán például teljesen leállították a forgalmat Ploieşti irányában, itt legalább 6 kilométeren torlódott fel az autósor. Fennakadásokat okoztak ugyanakkor a közlekedésben Bukarest közelében, a DN2-es úton is. Bukarest főpolgármestere, Nicușor Dan pénteken végül engedélyezte a gazdák és fuvarozók tüntetését, amelyet az Alkotmány (Constituției) téren lehet majd megtartani. A traktorok és teherautók azonban szigorúan csak reggel 6 és 7 óra között vonulhatnak be, illetve este 22 és 23 között vonulhatnak ki a városból egy meghatározott útvonalon.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.