// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Hétezer eurót fizethet a magyar állam egy betörőnek, mert sérültek a jogai

// HIRDETÉS

A strasbourgi bíróság szerint a férfi nem részesült tisztességes eljárásban.

Mintegy hétezer euró kártérítést és perköltséget ítélt meg keddi, nem jogerős döntésében egy magyar férfinak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, mert sérült a tisztességes eljáráshoz való joga azzal, hogy ügyvédje késve kapta meg az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérő ügyészi beadványt.

Az Európa Tanács intézményi családjához tartozó emberi jogi bíróság részben helyt adott Nagy Gábor panaszának, akit betöréses rablás miatt vettek őrizetbe 2013 tavaszán, majd végül tavaly el is ítéltek, és kilenc év börtönnel sújtottak.

A bíróság elutasította Nagy Gábor arra vonatkozó panaszát, hogy fogva tartása túlzott és indokolatlan lett volna. A magyar bíróság azért tartotta indokoltnak Nagy folyamatos fogva tartását, mert úgy vélte, hogy fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye, valamint nyomást gyakorolhat a tanúkra. Ezt a magyar hatóságok arra alapozták, hogy Nagy szökésben volt, amikor elfogták, megpróbált hamis alibit biztosíttatni magának, és a hatóságok már ismerték, nyereségvágyból elkövetett bűncselekményt követett el, és nem volt munkája.

Egyetértettek ugyanakkor a strasbourgi bírák azzal, hogy a letartóztatása elleni fellebbezés során sérült Nagy Gábor tisztességes eljáráshoz fűződő joga, mert ügyvédje csak a letartóztatásról hozott bírói döntés után kapta meg az ügyészség kérvényét, melyben a vádhatóság az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérte.

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága 5000 euró nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg, és 1900 euró perköltség megtérítésére is kötelezte a magyar államot. A döntés egyelőre nem jogerős, a panaszos és Magyarország is fellebbezhet.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult
Krónika

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult

Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

// még több főtér.ro