// 2025. október 24., péntek // Salamon

Ha nem vagyunk résen, elvehetik megszerzett jogainkat is

// HIRDETÉS

A címben szereplő kijelentést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tette az erdélyi egyházi vagyon visszaszolgáltatása kapcsán az EP-ben.

Az erdélyi magyarság aktuális kérdéseivel, többek között az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyével is foglalkozott az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi munkacsoportja – közölte csütörtökön Gál Kinga fideszes EP-képviselő, az úgynevezett intergroup vezetője.

A politikus közleménye szerint a munkacsoport ülésén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is részt vett, s részletesen összefoglalta az erdélyi magyar közösség helyzetének alakulását a rendszerváltást követően.

„Ha nem vagyunk résen, még az is megtörténhet, hogy elveszik megszerzett jogokat”

– idézi a közlemény Kelemen Hunort. A Székely Mikó Kollégium ügye kapcsán elmondta, hogy „perverz megoldás bírósági eljárással visszavenni egyházi ingatlanokat, ez ugyanis veszélyes precedenst teremhet”. Ismertette, hogy a romániai református egyház az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a tulajdonjog megsértése miatt.

Gál Kinga rámutatott, hogy a vallás kiemelkedő fontosságú identitás megőrző erő, a közösségek tulajdonuktól való megfosztása, 

a „tulajdonjog teljes megsértése” pedig erős bázistól fosztotta meg a magyarságot.

„A jogbiztonságot, a jogállamiságot látom veszélyeztetve. Ez pedig elfogadhatatlan kellene, hogy legyen az unióban, hiszen olyan alapjogok sérülnek, mint a tulajdonjog. Az embereknek, az erdélyi magyaroknak a jogba, a szerzett jogba, valamint az igazságszolgáltatásba vetett hitét, bizalmát ássa alá mindez. Ezért sem az Európai Bizottság, sem az EP nem léphet át a Mikó-ügy felett. Mindent megteszünk azért, hogy ezt, a jogállamiságot alapjaiban sértő ügyet napirenden tartsuk” – hívta fel a figyelmet a munkacsoport fideszes társelnöke. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap