// 2025. augusztus 24., vasárnap // Bertalan

Ha házi őrizetbe kerül, „csak” fél évig kell kibírnia

// HIRDETÉS

Ennyiben állapította meg ugyanis a román kormány a bűnvádi eljárás idején elrendelhető házi őrizet felső határát.

A helyzet persze mégsem ennyire egyszerű: bár a román kormány sürgősségi rendelettel 30 napban szabta meg a bűnvádi eljárás idején elrendelhető házi őrizet felső határát, de indokolt esetben ezt többször meghosszabbíthatják – az összesített időtartam azonban nem haladhatja meg a 180 napot.

A bukaresti kormány keddi ülésén hozott, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletét azzal indokolta, hogy május elején 

az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette és felfüggesztette 

a büntető eljárás házi őrizetre vonatkozó cikkelyét, mert az nem szabott meg felső határt a gyanúsítottak szabadságjogait korlátozó bizonyos bírósági intézkedésekre.

Ezzel a joghézaggal magyarázható, hogy a nagy sajtóvisszhangot kiváltó korrupciós ügyekben azokat a gyanúsítottakat, akiknél a bíróság nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatást, az utóbbi két hónapban többnyire bírósági felügyelet alá helyezték. Ilyen körülmények között szüntették meg a házi őrizetet például a korrupcióval gyanúsított Elena Udrea volt turisztikai miniszter, Mircea Băsescu, a volt államelnök testvére vagy Ráduly Róbert volt csíkszerdai polgármester esetében.

A PSD már eddig is tucatnyi törvénymódosító javaslatot terjesztett be a parlamentben, amellyel  

a korrupcióellenes ügyészség (DNA) esetleges visszaéléseinek próbáltak gátat szabni, 

ezeket a próbálkozásokat azonban Klaus Johannis elnök, az ellenzék és Románia nyugati szövetségesei (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) a korrupció elleni harc megfékezésére tett kísérletként értékelték és élesen elítélték.

A házi őrizetre vonatkozó eljárásjogi cikkely kiiktatása azonban a DNA „eszköztárát” szűkítette: ebben az esetben az ellenzék azért bírálta a parlamenti többséget, mert nem javította ki idejében, vagyis a nyári szünet előtt a törvényszöveget. 

A házi őrizet során a gyanúsított csak akkor hagyhatja el lakását, 

ha a felügyeletével megbízott hatóság kihallgatásra berendeli és nem veheti fel a kapcsolatot a sértett féllel. Az intézkedésnél arra kötelezhetik a gyanúsítottat, hogy otthonában az „elektronikus megfigyelését” lehetővé tevő készüléket viseljen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet
Főtér

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet

Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

// még több főtér.ro