// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Ha az oltatlan egészségügyi alkalmazott a kötelező tesztelést is megtagadja, akár az állásától is elbúcsúzhat

// HIRDETÉS

Mert rendnek kell lenni az ügyvivő miniszter szerint.

Nem lesznek könnyű helyzetben azok az egészségügyi dolgozók, akik annak ellenére sem hajlandóak felvenni a koronavírus elleni oltást, hogy munkakörükből adódóan elsősorban nekik kellene példát mutatniuk a lakosság számára, és a kötelező, saját zsebre történő tesztelést is megtagadják.

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter ismertette annak a törvénytervezetnek a részleteit, amelyet – mivel a kormányt megbuktatták, így ügyvivő kabinetként nem fogadhat el sürgősségi rendeletet – a parlamentben terjesztenek be.

Eszerint egyrészt már nem csupán az egészségügyi dolgozóknak kell vagy felvenniük az oltást, vagy kötelező módon, meghatározott időszakonként teszteltetniük magukat, hanem az egészségügyi tárca, illetve az annak alárendelt intézmények – így az egészségbiztosító – alkalmazottainak is.

A tesztet természetesen az érintetteknek saját zsebből kell kifizetniük,

mivel a felelőtlen döntés következményeit nem kívánják az adófizetőkre hárítani.

Az ügyvivő miniszter azt is elmondta: erre egyrészt azért van szükség, mert az egészségügyi dolgozóknak jó példával kell elöljárniuk, másrészt ez így korrekt az egészségügyi alkalmazottak azon 70 százalékával szemben, aki felelősségteljesen döntött, és beoltatta magát.

Azoknak pedig, akik nem oltatták be magukat, a betegségen sem estek át, és a kötelező tesztelést is megtagadják, komoly következményekkel kell szembenézniük.

Először is felfüggesztik a munkaviszonyukat, majd ha 30 napon belül sem változtatnak az álláspontjukon, akár el is bocsáthatják őket.

A miniszter szerint mindez nem példátlan, Olaszországban, ahol pedig 80 százalékos az átoltottság, szintén kötelezővé tették az oltást az egészségügyi dolgozók számára, és több mint 3000 olyan ápolót távolítottak el az egészségügyi rendszerből, aki nem akarta felvenni az oltást.

Eközben Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, miután Florin Cîţu miniszterelnök csütörtökön arról beszélt: minden gazdasági tevékenységre ki kellene terjeszteni a védettségi igazolvány kötelező használatát.

Arafat elmondta, egyeztetett a miniszterelnökkel, és

nincs arról szó, hogy a létszükségletnek számító termékeket, például élelmiszert árusító boltokba csak védettségi igazolvánnyal lehetne belépni.

Megjegyezte azonban azt is, hogy védettségi igazolványt nem csak az oltottak kaphatnak, hanem azok is, akik friss negatív teszttel rendelkeznek.

Mindeközben a járvány továbbra is tombol – többek között azon, súlyos állapotban levő páciensek egyike is elhunyt, akiket Magyarországra kívántak szállítani a romániai intenzív osztályok telítettsége miatt.

Budapest 50 súlyos állapotú beteg átvételét ajánlotta fel, az első tízet – Bukarestből és Temesvárról – csütörtökön este kezdték el átszállítani Debrecenbe, illetve Szegedre.

Egy 66 éves, Temesváron ápolt nő, akit Szegedre kellett volna átszállítani, már nem jutott el a Tisza-parti városba: a mentő ugyan elindult vele, de Temesvár határában súlyosra fordult az állapota, így vissza kellett fordulni vele.

A kórházban aztán már nem tudták megmenteni az életét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro