// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Gyanútlan látogatókat riogat a vásárhelyi állatkertből megszökött makákó

// HIRDETÉS

Mert még mindig nem mindegyiküket sikerült befogni. De legalább próbálkoznak. Közben meg ajánlatos óvatosnak lenni a közelükben.

A látogatók által finomságokra szoktatott, s a nyár óta szabadon levő japán makákó majom az elmúlt időszakban több gyermek és szülő kezéből vette ki az élelmiszeres tasakot, alaposan ráijesztve a marosvásárhelyi állatkertben gyanútlanul sétálókra.

A világhálón több szülő és nagyszülő panaszkodik, hogy a marosvásárhelyi állatkertben „megtámadta” őket egy szabadon kószáló majom. Az egyik édesanya, akinek kislányától egy kis táskát akart elragadni a makákó, panaszt szeretett volna tenni a jegypénztárnál, ott azonban állítólag azt a választ kapta, hogy vigyázzon a kislányára, ne engedje a majom közelébe.

A Székelyhon.ro érdeklődésére az állatkert új igazgatója, Horaţiu Gorea azt nyilatkozta: a japán makákó nyár óta szabadon van az állatkertben, s még nem sikerült befogniuk.

„Nem mondhatjuk azt, hogy megtámadott valakit, inkább úgy fogalmaznék, hogy  a kekszes, pattogatott kukoricás tasakot akarta elvenni, illetve ezekhez hasonlító táskákat. Biztos, hogy alaposan ráijesztett a látogatókra, de sérüléseket nem okozott. Fontos hozzátennem, hogy Európa számos állatkertjében vannak szabadon majmok, csak itt nálunk a látogatók állandóan etetik, így rákapott a finomságra, s akkor is meg akarja szerezni, amikor nem adnak neki. Továbbra is próbálkozunk a befogásával” – ígérte az igazgató.

Mint ismeretes, a nyáron a majmok gömbketrecének hálója kiszakadt, s egy csoport japán makákó kiszabadult. Azóta nem mindegyiket sikerült befogniuk az illetékeseknek.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.