// 2024. október 1., kedd // Malvin
Lejmenet

Gratulálunk: még az ügyészség is elismerte, milyen kiváló minőségű hamis pénzt gyártottak Szatmáron

Azért persze nem jutalmazta meg a hamisítókat.

Igazán igényes pénzhamisítókra csaptak le Szatmárnémetiben a hatóságok: a bűnözők adtak a minőségre, így aztán az általuk készített hamis pénzt nagyon nehéz megkülönböztetni az igazitól. A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) közlése szerint a szatmári társaság május óta fejtette ki áldásos tevékenységét, amíg most lecsaptak rájuk, és Szatmár, Szilágy és Kolozs megyében összesen húsz helyszínen házkutatást tartottak. Mint kiderült, a hamisítók igen termékenyek voltak:

800 000 lejnyi hamis pénzt sikerült legyártaniuk.

Ezt vagy direkt használták fel, vagy közvetítőknek adták el (pénzért!), hogy terítsék a piacon. A hamisítók olyan jól dolgoztak, hogy azt még az ügyészek is megjegyezték. A közlés szerint a hamis pénzt az eredetihez hasonlító műanyagból gyártották, a felhasznált nyomdafesték pedig szinte azonos volt azzal, amit az eredeti bankjegyek nyomtatásához használnak. Még a mikroperforáció is az eredetit idézi, így aztán a hamis bankjegyeket

csak speciális berendezés segítségével lehet megkülönböztetni az igaziaktól.

Az ügyészség jelentős összegű pénzt – román és valutában –, mobiltelefonokat, laptopokat, memóriastickeket és nyomtatókat foglaltak le – sőt egy pisztolyt is. A rendőrök kilenc személyt állítottak elő kihallgatásra. Vélhetően nem azért, hogy elismerő szavakkal illessék igényes munkájukat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro