// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Gombhoz a kabátot: megszabták a gyorsforgalmi utakra érvényes sebességhatárt – már csak gyorsforgalmi utak kellenek...

// HIRDETÉS

Kicsit megszaladt a törvényhozó lendület a parlamentben.

A gombhoz varrjuk a kabátot elv alapján megszületett a gyorsforgalmi utakon megengedett maximális sebesség törvénye a parlamentben: az eddigi szabályozásban előírt 100 km/h sebességhez képest a továbbiakban 120 km/h-val lehet haladni a romániai gyorsforgalmi utakon.

Az USR kezdeményezésére született és a képviselőház által döntő kamaraként elfogadott szabályozás gyakorlatba ültetéséhez már pusztán csak egy dologra van szükség: a romániai gyorsforgalmi utakra, ezek ugyanis még nem léteznek.

Az első ilyen útszakasz, amit – az ígéretek szerint a jövő héten – átadnak a forgalomnak, az Olt megyei Balș város 18 kilométer hosszú körgyűrűje lesz, amely a Craiova-Pitești útvonal része

Erdélyi vonatkozásban eddig két gyorsforgalmi út terve említhető. Az egyik Nagyváradot kötné össze Araddal és 119 kilométer hosszú lenne. A tervek szerint az építése 2023-ban kezdődne, egyes szakaszain 2025 végén lehetne közlekedni.

Egy másik gyorsforgalmi út, amelynek a tervét már rögzítették, Kolozsvárt kötné össze Besztercével, de ennek a mintegy 100 kilométeres szakasznak az esetében még a megvalósíthatósági tanulmány sem készült el.

A gyorsforgalmi utak a gyakorlatban nagyon hasonlítanak az autópályákhoz, ugyanúgy kétszer két sávosak és ugyanúgy nem megengedett rajtuk például traktorral, robogóval vagy gyalogosan közlekedni. A romániai autópályákon 130 km/h a megengedett maximális sebesség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix
Főtér

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro