Olyan információkat is kiadhattak a NIS Petrol romániai alkalmazottai, amelyeknek még a romániai hatóságok sincsenek a birtokában.
Az altalajkincsekkel kapcsolatos információkra vonatkozó törvény megsértésével gyanúsítják az orosz Gazprom energetikai cég szerb leányvállalata, a NIS Petrol azon romániai alkalmazottait, akiknél hétfőn tartottak házkutatást a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei – derült ki az ügyhöz közel álló forrásokból. Mint megírtuk, az ügyészek a NIS Petrol bukaresti és temesvári telephelye mellett az alkalmazottak otthonában is házkutatást tartottak, ennek nyomán nyolc alkalmazottat – köztük román állampolgárságút is – kémkedéssel gyanúsítottak meg. Négyüket őrizetbe is vették, de később elengedték őket. Az ügyészség szerint szolgálati titkokat és bizalmas adatokat juttattak illetéktelen kezekbe.
Abban ugyanis az szerepel, hogy minden, a romániai altalajban található ásványkinccsel kapcsolatos információt először az illetékes román hatóságokkal kell közölni, csak ezt követően oszthatók meg külföldi szereplőkkel. A konkrét ügy a Temes megyei Zsombolya környékén található 24 négyzetkilométeres lelőhelyen 2013-ban végzett kutatásokra vonatkozik. A gyanú szerint a NIS Petrol alkalmazottai először a cég szerbiai központjához juttatták el az erre vonatkozó információkat ahelyett, hogy a bukaresti hatóságokat értesítették volna –
Sőt a konkrét adatokat még mindig nem adták át a román illetékeseknek: az Országos Ásványkincs-ügynökség (ANRM) egyik képviselője szerint a román államnak még mindig nincsenek pontos információi arról, pontosan mekkora kőolaj- és földgázkészlet rejtőzik a Gazprom leányvállalata által feltárt lelőhelyen, mivel a konkrét adatokat még mindig nem továbbították. A házkutatások során egyébként az ügyészek a romániai energetikai rendszerre vonatkozó iratokat is találtak, de olyan dokumentumokat is, amelyekben román állami tisztségviselőket jellemeztek, sőt olyanokat is, amelyek azt ecsetelték, milyen jellegű üzemanyagot használnak a román hadsereg egyes járművei.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.