// 2026. május 23., szombat // Dezső

Fura dolgok történnek a vendégmunkás-járatok körül Kolozsváron

// HIRDETÉS

Leállították, majd váratlanul engedélyezték a német chartereket.

Miután csütörtökön robbant a bomba, hogy a kolozsvári reptéren kétezer, németországi idénymunkára igyekvő ember tolongott, hogy felszálljon a tizenkét charter-gép valamelyikére, miután a hatóságok egész nap egymásnak ellentmondó lépéseket tettek az ügyben, miután kiderült, hogy a rendőrség és az ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben, pénteken folytatódott a – látszólag – érthetetlen intézkedések sorozata.

Délelőtt még a Kolozs megyei rendőrség és Mircea Abrudan prefektus azt jelentette be, hogy szó sem lehet a pénteki hat németországi charter-járat felszállásáról, a csütörtöki reptéri csődület után. Csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök is azt mondta a kormányülésen, miután értesült az incidensről, hogy a kolozsvári repteret lezárni, az igazgatót pedig meneszteni kell.

Péntek délre azonban 180 fokos fordulatot vettek a dolgok. Abrudan prefektus azt mondta: a nap folyamán mégis felszáll mint a hat gép, miután a hatóságok minden szükséges lépést megtettek, hogy ez megtörténhessen. A harcias reakciója után maga Ludovic Orban adta meg az alaphangot még csütörtök este a televízióban, azt mondta, hogy semmilyen törvényes eszközzel nem lehet megakadályozni, hogy a külföldön munkát vállaló román állampolgárok elutazzanak. A kormányfő szerint 80-90 ezer ember távozhat külföldre dolgozni a következő időszakban.

Eközben Iaşiban töröltek két charter-járatot, amelyek összesen 350 munkást szállítottak volna Németországba. Ezt Cătălin Bulgariu reptérigazgató jelentette be, aki csendőri segítséget is kért, hogy rendet tartsanak az összegyűlt emberek között.

A híradások szerint Szebenből is indul pénteken két gép Németországba, közel háromszáz idénymunkással a fedélzetén, miután csütörtökön egy gép repült Düsseldorfba mintegy 90 munkással.

Lezárt Suceavai megyei településről jöttek csütörtökön a kolozsvári reptérre

Közben kiderült, hogy csütörtökön egy csoport olyan személy is elutazott a kolozsvári repülőtérről, aki egy karantén alá helyezett, tehát hatóságilag lezárt településről, Pătrăuţiból érkezett. A falu Suceava mellett fekszik, a karanténzónában. A térséget a koronavírusos fertőzöttek kiugróan magas száma miatt zárták le tíz napja, Suceava város és környéke az ország legfertőzöttebb térsége.

A csoportnak a helybéli polgármesteri hivatal állított ki igazolást arról, hogy a személyek nincsenek karanténban vagy otthoni elkülönítésben. Ezzel csak az a baj – és a Suceava megyei katasztrófavédelem meg is erősítette –, hogy a polgármesteri hivatalok nem jogosultak arra, hogy felmentést adjanak a katonai rendeletek rendelkezései alól. Az ügyben vizsgálat indult.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro