Nelu Tătaru egészségügyi miniszternek sem tetszik a belügyminiszter és az ortodox egyház közötti megállapodás. És a magyar pártok is beleszálltak a felelőtlen döntésbe.
FRISSÍTÉS
Klaus Iohannis államfő szerdán délben bejelentette: az ortodox egyházzal kötött megállapodás visszavonását kéri a kormánytól.
Az elnök elmondta: semmi ok a lazításra, tegnap óta hússzal nőtt a járvány halottainak száma, és 340-nel több a fertőzött.
Az elnök szerint a jelszó továbbra is az, hogy Maradjanak otthon!, és bár jó szándék megnyilvánulásának nevezte a megállapodást, azt is megjegyezte, hogy az bonyodalmakhoz vezetett.
Megismételte, nincs ok a lazításra, a magyarázatok túl derűlátóak voltak, ezért a fél egykor kezdődő találkozón felkéri Orban miniszterelnököt és a paktumot megkötő Marcel Vela belügyminisztert, hogy vonják vissza a megállapodást.
„Maradjanak otthon, vagy húsvét után temetések lesznek” - zárta nyilatkozatát Iohannis.
A jelek szerint nem csupán mi tartjuk égbe kiáltóan ostoba, felelőtlen és veszélyes döntésnek Marcel Vela belügyminiszter részéről, hogy megállapodást kötött a román ortodox egyházzal arról, hogy az ortodox hívek rendőri biztosítás mellett tömegesen elzarándokolhatnak a templomokhoz a görögkeleti húsvét alkalmából.
Mindezt a koronavírus-járvány idején, amikor egyébként mindenki másra kijárási korlátozások érvényesek.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter például határozottan ellent mondott belügyér kollégájának, és nyomatékosan felszólított mindenkit: maradjon otthon a hétvégén is.
A miniszter kedden este arról beszélt: most még megfoghatónak tűnik a járvány, de ha tömegek mennek az utcára, akkor meredeken megnőhet a fertőzések száma, márpedig akkor fennáll a veszélye, hogy túlterhelődik az egészségügyi rendszer.
Tătaru egyértelműen kijelentette: ő továbbra is az otthon maradásra és a kijárási korlátozások, illetve a társadalmi távolságtartás tiszteletben tartására szavaz.
„Házi elkülönítést, társadalmi elkülönítést ajánlok, a zsúfolt helyek elkerülését, lelki békét kívánok, és másfajta ünneplést azért, hogy jövőre különleges ünnepünk lehessen” – mondta.
Értelmes embernek ebből világos, mi a teendője hétvégén.
Nem csupán az egészségügyi miniszternél verte ki a biztosítékot a megállapodás: a magyar pártok is keményen nekimentek.
Az RMDSZ szerint a belügyminiszter az ortodox húsvétra tett engedményekkel lenullázza mindazt, amit a szigorító intézkedéseknek köszönhetően közösen ért el a társadalom a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A szövetség arra kéri a miniszterelnököt, hogy utasítsa el a belügyminiszter által bejelentett engedményeket.
És persze azt sem felejtik el megjegyezni, hogy az intézkedés diszkriminatív a katolikus és protestáns hívőkkel szemben. Elvégre mi nem ünnepelhettük a húsvétot közösségben.
Az EMNP és az MPP alkotta Erdélyi Magyar Szövetség szerint az ortodox egyház és a belügyminisztérium milliók egészségét kockáztatja.
Sajtóértesülések szerint egyébként Klaus Iohannis államfő is tajtékzik a megállapodás miatt, amelyről előzőleg nem egyeztettek vele, hiszen ő ellenez bárminemű könnyítést – ezért is hosszabbította meg kedden harminc nappal a kijárási tilalmat.
Iohannis szerdán délre berendelte Velát és Ludovoc Orban miniszterelnököt, és még az is előfordulhat, hogy a döntést visszavonják.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.