A dzsihadista terrortámadások a Nemzeti Front győzelmét hozták az első fordulóban. És a másodikban sem lesz jobboldali-szocialista összefogás ellenük.
A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 28,22 százalékával megnyerte vasárnap a francia regionális választások első fordulóját, méghozzá viszonylag magas, 50 százalékos részvétel mellett - derült ki a Le Figaro című napilap honlapja által ismertetett exit poll eredményekből.
Ez volt az első országos választás a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek után, és az utolsó a 2017-es elnökválasztás előtt.
A legnagyobb ellenzéki párt, a Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett jobbközép Köztársaságiak 27 százalékot kaptak, míg a kormányzó szocialisták a szavazatok 23 százalékával a harmadik helyre szorultak.
Az FN a becslések szerint a 13 régióból hatban a legtöbb szavazatot kapta. A pártelnök Marine Le Pen és az unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen által vezetett lista legalább 40 százalékot ért el a becslések szerint abban a két régióban, ahol a pártvezetők indultak, s így az északi Nord-Pas-de-Calais-Picardie-ban és a déli Provence-Alpes-Cote d'Azurön szinte biztos győztesnek számít a párt a jövő vasárnapi második fordulóban. Elzászban pedig a pártelnök jobbkezének számító Florian Philippot-nak van nagy esélye elhódítani a régió vezetését a konzervatívoktól.
Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője az eredményekkel kapcsolatban azt mondta, ezzel az FN lett „Franciaország első számú pártja". „A nemzeti egység létrehozása a célunk, amelyre az országnak most szüksége van" - fogalmazott a pártelnök.
A legnagyobb ellenzéki párt, a Nicolas Sarkozy volt államfő vezette jobbközép Köztársaságiak és szövetségeseik három régióban, míg a kormányzó szocialisták szintén három régióban végeztek az élen. A párizsi régióból még nem érkeztek be az eredmények.
A szocialisták vasárnap késő este bejelentették, hogy a második fordulóban visszavonják jelöltjeiket az ország északi és délkeleti részén, ahol a Nemzeti Front nagy arányú győzelmet aratott. Jean-Christophe Cambadélis pártelnök közölte, hogy kiszállnak a választási versenyből azokban a régiókban, ahol fennáll az FN győzelmének a veszélye a második fordulóban, illetve ahol a jobboldal maga mögé utasította a baloldalt. Mint Cambadélis fogalmazott: segítenek „barikádot" emelni az FN elé, vagyis megakadályozni a szélsőjobb győzelmét.
Nicolas Sarkozy vasárnap esti nyilatkozatában azonban kizárta annak a lehetőségét, hogy pártja szövetségre lépjen a szocialistákkal annak érdekében, hogy megakadályozzák a szélsőjobboldal hatalomra jutását a régiókban.
A volt elnök beszédében a kormányzatból való kiábrándultságuk miatt az FN-re szavazókat és az első fordulóban távolmaradt választókat kérte meg, hogy a második fordulóban jobbközép pártjára adják a voksukat.
A kétfordulós regionális választásokon 44 millió választópolgár az idén újrarajzolt 13 régió tanácsainak 1722 tagját választja meg hat évre. Az eddigi 22 régióból 21-et irányított a baloldal, amely a felmérések szerint alig három vagy négy régiót tud majd megtartani.
A november 13-i merényletek előtt a felmérések a jobbközép elsöprő győzelmét jelezték előre. A terrortámadásokat követően azonban a Nemzeti Front bevándorló- és iszlámellenes, valamint nacionalista retorikája visszhangra talált a francia társadalomban, miután kiderült, hogy két öngyilkos merénylő a migránsok közé vegyülve szivárgott be Európába. Az FN elsősorban Nicolas Sarkozy pártjától tudott szavazókat elhódítani.
Miközben Francois Hollande államfő népszerűségi mutatója közel húsz százalékot javult a támadásokat követően meghozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően, pártja, a kormányzó szocialisták támogatottsága egyáltalán nem változott az elmúlt hetekben.
A regionális tanácsok a költségvetésük háromnegyedét a közlekedésre és a középfokú közoktatásra, valamint kis- és középvállalatok támogatására fordítják, ezekről azonban egyáltalán nem esett szó az elmúlt hetekben a választási gyűléseken, amelyeken a terrorizmus volt a fő téma.
A választás végeredménye azon fog múlni, hogy a második fordulóban a bal- és jobbközép jelöltek összefognak-e a Nemzeti Front ellen azokban a régiókban, ahol a szélsőjobboldalnak esélye van a győzelemre.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.