// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Francia kormányfő: további terrortámadások készülnek Európában

// HIRDETÉS

Belga állampolgár volt a merényletek szervezője.

Egy belga állampolgárságú férfi, név szerint Abdelhamid Abaaud volt a párizsi merényletek feltételezett legfőbb szervezője és támogatója – jelentette hétfőn az RTL párizsi rádióállomás.

A 27 éves férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet „egyik legaktívabb hóhéra” a rádió szerint, és Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedéből származik, ahol a belga ügyészség vasárnap hét embert előállított.

A rádió úgy tudja, hogy Abaaud közvetlen kapcsolatban állt a párizsi merényletek egyik terroristájával, aki ugyanebben a brüsszeli negyedben élt.

A nyomozók Abaaudot tekintik a támadássorozat kitervelőjének és megrendelőjének. Januárban a neve már egy Belgiumban meghiúsított merényletsorozat kapcsán felmerült, akkor is a támadások megrendelőjeként és finanszírozójaként jelölték meg a hatóságok. A mobiltelefonját akkor Görögországban azonosították be. Az RTL megjegyzi, hogy a párizsi Stade de France közelében végrehajtott támadás egyik öngyilkos merénylőjénél talált szíriai útlevelet is Görögországban regisztrálták.

Az RTL szerint a hatóságok nem tudják, hogy Abdelhamid Abaaud – aki 13 éves öccsét is besorozta a terrorszervezetbe, és a saját kezével is több embert megölt – jelenleg hol tartózkodik.

Manuel Valls francia miniszterelnök ugyanennek a rádiónak nyilatkozva arra figyelmeztetett: a hatóságoknak tudomásuk van róla, hogy

szélsőségesek további terrortámadásokra készülnek Franciaországban és Európa más országaiban

az elkövetkező napokban-hetekben. A francia hírszerzés nyár óta több támadást hiúsított meg – tette hozzá.

„Sokáig fogunk ebben a fenyegetettségben élni, fel kell készülni rá. Hazánkra, hasonlóan más európai államokhoz, lecsaphatnak a következő napokban és hetekben” – fogalmazott Manuel Valls. „Tudomásunk van arról, hogy támadások készülnek nem csak Franciaország, hanem más európai országok ellen is” – tette hozzá.

A kormányfő jelezte, hogy a pénteken kihirdetett rendkívüli állapotnak köszönhetően 150 házkutatást tartott a francia rendőrség franciaországi iszlamista körökben.

Lyonban fegyvereket foglaltak le, köztük egy rakéta-sorozatvetőt, golyóálló mellényeket, több pisztolyt és kalasnyikovot, valamint öt embert előállítottak. A Lyon körüli agglomerációban és Grenoble-ban mintegy 13 helyen volt házkutatás. Rendőrségi források szerint az őrizetbe vett személyek nem feltétlenül terroristák, hanem inkább olyan bűnözők, akik fegyverekkel kereskednek. Toulouse-ban legalább három embert vettek őrizetbe hétfőre virradó éjjel az ügyészség szerint, amely jelezte, hogy ennek az akciónak nem volt közvetlen köze a párizsi merényetekhez, hanem egy terrorelhárítási akciót indítottak a titkosszolgálatok. A toulouse-i házkutatások során egy fegyvert és kábítószert foglaltak le.

Manuel Valls szerint a legalább 129 áldozattal és több mint 350 sebesülttel járó pénteki merényletsorozatot

„Szíriából szervezték és tervezték meg”.

„Az Iszlám Állam elleni háborút mindenekelőtt Szíriában és Irakban kell lefolytatni. Líbiában is történnek dolgok, mert az Iszlám Állam ott is jelen van. Ezért mondom azt, hogy ez olyan háború, amely hosszú és nehéz lesz” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

A pénteki merényletsorozatra válaszul a francia légierő vasárnap este húsz bombát dobott le az Iszlám Állam dzsihadista szervezet székhelyén, Rakka városában. A tíz bombázó egy parancsnoki központot és egy kiképzőtábort is megsemmisített.

Manuel Valls arra kérte a franciákat, hogy legyenek nagyon óvatosak. „Igen, mindenki változtatni fog a viselkedésén a terrorveszély miatt” – hangsúlyozta a kormányfő.

„Ez az új háború Franciaországban természetesen nem egy hagyományos háború. Sajátos viselkedést, széles látókört, mobilizációt követel, és nagyon nagy óvatosságot, a helyzet biztos kezelését, hidegvért” – mondta a miniszterelnök.

„Az Iszlám Állam nem nyerheti meg ezt a háborút velünk szemben, de ez a terrorszervezet a meggyengítésünkre törekszik és arra, hogy megosszon minket azért, hogy kijátssza a franciákat egymás ellen. Soha nem volt még annyira elengedhetetlen a nemzeti egység, mint most” – vélte Manuel Valls.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
Székelyhon

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

// még több főtér.ro