// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Főtitkári intő a nyilvánosan marakodó RMDSZ-eseknek

// HIRDETÉS

Marosvásárhelyen ugyanis már a nagyközönség elé kerültek a belső konfliktusok.

Tragikomikusnak nevezte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében uralkodó állapotot Kovács Péter, a szövetség főtitkára. Facebook-bejegyzésben a szövetség marosvásárhelyi elnökének, Peti Andrásnak és a magát belső ellenzéknek tartó Vass Levente vezette csoportnak üzent, akik közt hónapok óta nyilatkozatháború zajlik.

„A belső ellenzék és a belső hatalom a nyilvánosság előtt folyamatosan egymással háborúzik, 2016-ban pedig majd egymásra mutogatnak, amiért újra román polgármestere lesz a városnak. Ébresztő, fiúk!!! (Talán) még nem késő!" – fogalmazott bejegyzésében az RMDSZ-főtitkár.

Elmúlt két éve, hogy a szervezet átszervezése folyamán Peti András és társai kizárták a magyarok jelentős részét a véleménynyilvánítás lehetőségéből. Az elégedetlenség 48 óra alatt 690 tiltakozó aláírást gerjesztett.

A Vass Levente köré tömörülő elégedetlenkedők úgy vélik, hogy adott körülmények között bő évvel a 2016-ban esedékes helyhatósági választások előtt a marosvásárhelyi RMDSZ belső ellenzékeként ismert körnek át kell értékelnie eddigi konstruktív viszonyát. Vass Levente korábban úgy nyilatkozott, leülnének tárgyalni a városi szervezettel.

Vass egyébként szerdai Facebook-bejegyzésében ferdítéssel vádolja Peti Andrást, amiért a városi RMDSZ múlt hétvégi sajtóközleménye szerint már tárgyalóasztalhoz ültek a belső ellenzék képviselőivel.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix
Főtér

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro