// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Klaus Johannis

Folytatódhat Johannis pere. Vagy mégsem?

Mert alkotmányosnak ítélték azt összeférhetetlenségi szabályt, amelyet Klaus Johannis megsértett az ANI szerint.

Alkotmányosnak nyilvánította az alkotmánybíróság azt a rendelkezést, amely a választott tisztségviselők összeférhetetlenségét szabályozza - derült ki kedden a taláros testület döntéséből.
 
Amennyiben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánították volna a rendelkezést, több száz önkormányzati képviselő és polgármester ellen szűntek volna meg az összeférhetetlenségi ügyeikkel kapcsolatban indított bírósági eljárások. Klaus Johannis megválasztott elnöknek is van egy ilyen ügye, amelynek tárgyalása így január elején folytatódhat a legfelső bíróságon.
 
A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt. 
 
Az ANI jelentését Johannis megtámadta a bíróságon, és első fokon megnyerte a pert, még mielőtt novemberben államelnökké választották volna. A legfelső bíróság már többször elhalasztotta az ügyet arra várva, hogy az alkotmánybíróság meghozza döntését. Korábban a taláros testület is többször halasztott.
 
Johannis várhatóan vasárnap teszi le államfői esküjét, akkor iktatják hivatalába, így a per már államelnökként folytatódik ellene. Az elnöknek mentelmi joga van, csak hazaárulás gyanúja esetén lehet bűnvádi eljárást indítani ellene.
 
Amennyiben egy tisztségviselőt tisztségbeli összeférhetetlenség vagy érdekellentét miatt találnak vétkesnek, nem jelöltethető három évig választott funkcióra. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro