// 2026. október 14., szerda // Helén

Ferenc pápa: az egyháznak nyitnia kell

// HIRDETÉS

És a társadalomnak is megújulásra van szüksége. A katolikus egyházfő erről a római Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi szentmisén beszélt.

Ferenc pápa homíliájában kijelentette, hogy a világnak bátorságra, reményre, hitre, kitartásra van szüksége Jézus tanítványai részéről.  Az egyházfő, a szerinte ma tapasztalható bezárkózás helyett

nyitottságra szólította fel az egyházat és a társadalmat is.

Úgy fogalmazott, a világ „a saját érdekeit védő egoizmusba zárkózik, a merev törvényekbe, amilyen a törvény doktorainak magatartása volt, akiket Jézus álszenteknek nevezett, az emlékezet hiányába (...) a nem szolgálatként, hanem személyes érdekként megélt keresztény életbe”. Emlékeztetett, a Szentlélek eljövetele és kiáradása után az addig félelemben élő keresztények nem szégyellték többé, hogy Krisztus tanítványai, és nem tartottak az emberi ítélettől. Ferenc pápa beszédében kompromisszum nélküli

fellépést szorgalmazott a világban egyre inkább terjedő korrupcióval szemben.

Beszélt a teremtett világ védelméről is, amelyet szavai szerint kizsákmányolás helyett gondozni és őrizni kell.

A hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában bíborosok, érsekek, püspökök koncelebráltak Ferenc pápával, mindannyian a Pünkösdkor szokásos piros színű miseruhában.

Az ünnepi misén különböző nyelveken imádkoztak:

arabul az egyházért, franciául a papokért, kínaiul a világot kormányzókért, maláj nyelven a bűnösökért, horvátul az üldözött keresztényekért.

Pünkösd ünnepét vörös vagy rózsás húsvétnak is nevezik olaszul, mivel egészen a múlt századig az olaszországi templomokban a pünkösdi szentmisén rózsaszirmokat hullajtottak a hívők fejére – ez jelképezte a Szentlélek alászállását. Ezt idézték fel vasárnap a római Pantheonban, ahol a kupola nyílásából rózsaszirmok hullottak le negyvenhárom méter magasból.

Fotó: TASR/AP

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro