Eddig is szoros szövetségben álltak, de az NDF nagyobb beleszólást akar az ügyekbe.
Folyik az egyezkedés az NDF és az RMDSZ között. A német fórum nem zárja ki egy hármas — NDF-RMDSZ-PNL — koalíció megalakulásának lehetőségét a 2016-os helyhatósági választásokig. A szász Klaus Johannis novemberi elnökválasztási győzelme révén megnövekedett a Német Demokrata Fórum (NDF) politikai súlya, így az alakulat határozottabban képviselheti a jövőben elképzeléseit. Bár a volt szebeni polgármester a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-liberális Párt (PDL) által alkotott Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjeként szerepelt, nem megkerülhető szempont, hogy több mint 10 éven át az NDF országos elnökeként tevékenykedett, fórum-tagságát pedig a mai napig megőrizte
Leitner János, a német fórum Szatmár megye szervezetének elnöke közvetlenül a választás után úgy nyilatkozott, hogy első számú partnerüknek továbbra is az RMDSZ-t tekintik, azonban új alapokra kívánják helyezni az együttműködést. Az elnök megfogalmazása szerint azt akarják elérni, hogy a pártszövetség többé ne hozzon olyan döntéseket, melyek a közérdek helyett mindössze egyes politikusok érdekeit szolgálják, továbbá követelik maguknak a vétójogot a közös frakciókon belül. Emellett azt is bele akarják foglalni az új megállapodásba, hogy az RMDSZ többé nem indít saját jelöltet azokon a településeken, ahol jelenleg az NDF-nek polgármestere van. „Három alkalommal tárgyaltunk azóta az RMDSZ-szel, megállapodás azonban még nincs. A határidő nem sürget, úgy vélem, március végéig ráérünk. Számunkra az egyes számú partner továbbra is az RMDSZ, azonban ha nem sikerül közös nevezőre jutnunk, kénytelenek leszünk másféle együttműködésben gondolkodni” — fejtette ki Leitner János, aki szerint a megegyezés azért húzódik, mivel az RMDSZ-ből egyesek kifogásolják azt, hogy az említett hét községet lényegében át kellene engedniük a német fórumnak.
Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-elnök szerint azonban nem „az emberek feje fölött” kell meghozni a döntéseket a községi polgármesterjelöltek kapcsán, hanem a helyiekre kell bízni az ügyeket. Úgy vélte, a véleményformálókkal történő egyeztetések vagy előválasztás révén lenne szerencsés eldönteni, hogy a vita tárgyát képező településeken melyik alakulat indítson jelöltet. Hozzátette: a két szervezet 25 éves együttműködése szilárd alapokon áll, ezért úgy véli, meg tudnak majd állapodni a fent említett kérdésekben.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
… úgy tűnik, közelednek Petre Daea miniszter fétismadara, a kormorán védettségének végnapjai… és egy simlis feljelentett másik három simlist, köztük egy álügyészt meg egy álszekust.

Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.