// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Felszerelést, teszteket az egészségügybe! Az orvosi kamara elnöke listát készített a hatóságoknak

// HIRDETÉS

A kórházi személyzetet pedig arra kéri, ne futamodjon meg a harc elől.

Kitartásra szólítja fel a romániai egészségügyi alkalmazottakat a román orvosi kamara elnöke, Gheorghe Borcean, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ő egészségük védelme is nagyon fontos ebben a kritikus időszakban. A lakosságot ugyanakkor emlékeztette, hogy – bár az utóbbi napokban itt is, ott is felmondtak orvosok és ápolók a koronavírustól való félelem miatt – az országban jelenleg is több ezer egészségügyi alkalmazott küzd a kórral erején felül, arról is megnyugtatott mindenkit, hogy velünk maradnak, és értünk fognak továbbra is küzdeni.

A hatóságok számára ugyanakkor négy fontos javaslatot tett, amelyek eléggé esszenciálisaknak tűnnek, de tekintve, hol élünk, nem csoda, hogy még mindig nem így mennek a dolgok.

  • Az első és legfontosabb szerinte, hogy nem telhet el egyetlen további nap sem úgy, hogy a kórházi személyzetnek nincs megfelelő védőfelszerelése, így közvetlenül ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Borcean szerint ez vezetett oda, hogy a hazai fertőzöttek 10 százaléka egészségügyi alkalmazott (és sejteni lehet, hogy a felmondások hátterében is ez áll elsősorban). Ezt már nem ő mondta, de a védőfelszerelések biztosítása egyébként egyre nehezebb világszerte, az országok egymással versengenek a maszkokat, védőruhákat gyártó cégeknél, egymásra licitálva kapkodják el a portékát. (Az amcsik például a franciák elől happoltak el nemrég dupla áron egy ilyen szállítmányt Kínából.)
  • Nem telhet el még egy nap a szükséges diagnosztikai és gyógyászati eszközök nélkül. Ennek érdekében pedig fentről jól kéne elosztani legalább a rendelkezésre álló erőforrásokat, hiszen nem egyforma gondokkal küzd az összes megye és kórház: oda kéne több cuccot küldeni, ahol nagyobb a baj, több a fertőzött, vagyis újra el kéne osztani a megyék készleteit az aktuális helyzet függvényében. Igazából az eszem megáll, hogy hónapokkal a válság kezdete után erre valakinek fel kell hívnia a figyelmet, de oké.
  • Szintén fontos: tesztelni, tesztelni, tesztelni! Nem szabad spórolni a tesztekkel, még akkor sem, ha ezeket is nehéz most beszerezni, mert csak így lehet pontos képünk arról, hol is tartunk, és milyen további intézkedéseket kell hozni: be kell-e utalni az illetőt mert fertőzött, vagy épp ellenkezőleg, minél hamarabb haza kell zavarni, mert nem fertőzött, és nem is kéne megfertőződnie. Első körben szerinte kötelező módon le kéne tesztelni az ország összes egészségügyi alkalmazottját, a jelenleg kórházban lévő betegeket, illetve a rendfenntartó erőket (nehogy a rendőr fertőzze meg önt, miközben azt magyarázza, szerinte miért rosszul töltötte ki a nyilatkozatát).
  • Nem kéne több napnak eltelnie úgy sem, hogy az egészségügyi szakma ne vegyen részt az intézkedések kidolgozásában, hiszen ők azok, akik testközelből látják a problémákat. Válságkabinet létrehozását javasolja, amelyben a hazai egészségügy minden területéről lennének képviselők, mert csak egy ilyen szakértő testület képes megfelelő intézkedéseket kidolgozni.
  • Gheorghe Borcean a lakosságnak is üzent egy fontos dolgot: „Maradjanak otthon! Ez most mindenki kötelessége!”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro