// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Feljelentést tett az EMNP magyarellenes gyűlöletszítás miatt

// HIRDETÉS

A Kelemen Hunor 1918-cal kapcsolatos kijelentése következtében fellángolt hisztéria nyomán.

Ügyészségi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, Alexandru Cumpănaşu ellen, aki – az EMNP megítélése szerint – magyarellenes gyűlöletet szított az RMDSZ-t vezető Kelemen Hunor kijelentésére reagáló nyilatkozatával.

A feljelentést Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke jelentette be kedden egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Hangoztatta: Kelemen Hunor kijelentése, mely szerint az erdélyi magyarság nem tudja és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki.

Toró T. Tibor azt vélte uszításnak, hogy a CNMR közleményét aláíró Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezte. Azt tartotta meglepőnek, hogy a javaslat a gyűlöletbeszéd hullámát indította el, és alig volt hallható józan hang a román társadalomban a témával kapcsolatban.

Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút augusztus elején. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

A kijelentésekre adott válaszként a CNMR előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd egy újabb közleményben arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a Kelemen Hunornak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.

Az EMNP ügyvezetője nyomatékosította: a törvények szerint nem vonható meg a román állampolgárság azoktól, akik ezt születésükkel szerezték. Úgy vélte: a fenyegetés mégis megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre. Azt is megjegyezte, az efféle kijelentések a román társadalomra hatnak kedvezőtlenül, hiszen ezután a román politikusok arra éreznek késztetést, hogy maguk is „beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román”. Ez pedig akadályozza a román–magyar kiegyezést.

Toró T. Tibor szomorúnak tartotta, hogy Klaus Iohannis államfő sem hagyta válasz nélkül Kelemen Hunor kijelentését. Az elnök arról biztosította a közvéleményt, hogy az erdélyi szászok a románokkal együtt ünneplik meg az egyesülés centenáriumát. A politikus furcsállotta, hogy az államfő a szász közösség nevében beszélt.

Toró kijelentette: nem Kelemen Hunort akarják az ügyészségi feljelentéssel megvédeni, őt képesnek tartják arra, hogy megvédje magát, de fontosnak gondolják a magyar közösség megvédését a „centenárium előestéjén” a hasonló támadásoktól. „Vallom, hogy a centenárium nekünk is egy esély a tisztázásra. Próbáljunk élni ezzel a lehetőséggel” – fogalmazott Toró T. Tibor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro