// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Fél lábbal már előzetesben Șova

// HIRDETÉS

A szenátus jogi bizottsága már rábólintot Șova előzetes letartóztatásához. Kérdés, hogy a törvényhozás hallgat-e a testület ajánlására.

A szenátus jogi bizottsága támogatja, hogy a törvényhozás engedélyezze a korrupcióval gyanúsított szociáldemokrata szenátor – Victor Ponta volt kormányfő feltételezett bűntársa – előzetes letartóztatását.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a múlt héten közölte, hogy újabb ügyben indított bűnvádi eljárást Șova ellen, akit Victor Pontával együtt szeptemberben állítottak bíróság elé. Șovát most ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

A szenátus várhatóan december másodikán titkos szavazással dönt arról, hogy hozzájárul-e Șova őrizetbe vételéhez, illetve előzetes letartóztatásba helyezéséhez. A jogi bizottság – öt szavazattal, kettő ellenében és három tartózkodás mellett elfogadott – keddi állásfoglalása ajánlás jellegű. Bár ilyen esetekben a jogi bizottság a letartóztatás engedélyezését kérő vádhatóság bizonyítékainak áttanulmányozása után véleményezi egy törvényhozó ügyét, többször előfordult, hogy a plenáris szavazáson a bizottság álláspontjával ellentétes döntés született.

A parlamentnek először kell valamely tagja kiadatása ügyében állást foglalnia, amióta a politikai elit korrupciója ellen fellázadt tüntetők három hete lemondásra kényszerítették Pontát és kormányát. A sajtó szerint a jövő heti szavazáson fog kiderülni, mennyire volt tartós a népharag okozta „ijedtség” a törvényhozóknál: megkockáztatják-e, hogy ismét előjogaik mögé bújtatva megvédjék egy korrupcióval gyanúsított társukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
Székelyhon

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

// még több főtér.ro