// 2024. október 2., szerda // Petra
PKE

Fejek hullanak a Partiumi Keresztény Egyetemnél?

A pénzügyi hiányosságok miatt a rektor és a gazdasági igazgató is felajánlotta a lemondását.

Egy hónappal ezelőtt robbant a hír, hogy súlyos pénzügyviteli és gazdálkodási gondok merültek fel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnél (PKE), ami miatt az intézmény ezentúl csak a Sapientia Alapítvány jóváhagyásával használhatja fel a magyar állami támogatást. A PKE Alapítók Tanácsa kivizsgálást rendelt el annak érdekében, hogy kiderüljön, ki a felelős az adósságok felhalmozásáért.

A kivizsgálás és a szakértői jelentés következtetései alapján János Szabolcs rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató felajánlották tisztségükről való lemondásukat – tudatta hétfői közleményében a PKE Alapítók Tanácsa, amelyet Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája juttatott el szerkesztőségünkhöz.

A közlemény arra nem tér ki, milyen jellegű és mekkora hiányosságokat találtak a kivizsgálás során, melyek a szakértői jelentés következtetései, és ha már levonták ezeket a következtetéseket, miért van szükség a kivizsgálás folytatására, ahogy azt a közlemény szerint az Alapítók Tanácsa elrendelte. A Tanács fontosnak tartja továbbá új pénzügyi és gazdasági terv kidolgozását.

A hamarosan összeülő Szenátus dönt arról, hogy elfogadja-e az egyetem említett vezetőinek lemondását.

Az egyetem honlapja szerint az Alapítók Tanácsának elnöke Tőkés László, alelnöke Tolnai István​, tagjai pedig ​Csűry István, ​​​​Dr. Kovács Béla, ​Dr. Hermán M. János, ​Dr. Pálfi József, ​​​Dr. Lászlóffy Zsolt és ​​​​Szilágyi Zsolt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro