// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Fegyverrel védené meg az országot a melegektől egy PSD-s képviselő

// HIRDETÉS

Mindenkinek elgurult a gyógyszere a családról szóló népszavazás kapcsán?

Érzelmileg manipuláló nyilatkozatok és indulatos Facebook-bejegyzések jellemzik a családról szóló népszavazás előtti kampányt, melyben a népszavazáson való részvételére buzdító politikusok, egyházi emberek és civilek, illetve a bojkottra buzdító emberjogi aktivisták egyaránt szerepet vállalnak – mindenki a saját vérmérséklete szerint.

Az egyik legdurvább megnyilvánulást Nicolae Bacalbaşa, a Szociáldemokrata Párt képviselője engedte meg magának, akit arról kérdeztek, hogy nem-e lenne jobb a népszavazásra szánt 40 millió eurót az egészségügyre fordítani. Az egyébként orvos Bacalbaşa szerint nem sok ez az összeg ahhoz képest, hogy Románia és a román nép megvédése a tét a „rombolás mérnökeinek” agressziójával szemben. Az „ellenanyag” márpedig pénzbe kerül. Hozzátette: lehet, hogy egyszer érdemes lenne fegyverekhez fordulni, ha Romániát másképpen is „bántalmazzák”.

Bacalbaşa nyilatkozata kb. az első percnél kezdődik

A honatya kifejtette: a 40 millió euró tulajdonképpen a nemzet egészségébe való beruházást jelenti, mert a család jelenti a nemzet egészségét. Hiába építenénk kórházakat, ha közben tönkreteszik az országot, magyarázta.

A Koalíció a Családért mindeközben azért háborog, mert a politika rátelepedett a kezdeményezsre. Kifejtették: nem az egyik vagy másik párt mellett vagy ellen kell szavazni, hanem a családi élet természetességének megőrzéséért. Mindenki, aki mást állít erről a népszavazásról, alattomos érdekeket szolgál. A több millió román állampolgár elleni támadások és megfélemlítések azt bizonyítják, hogy milyen erőszakossá és vulgárissá vált a román társadalom, nyilatkozták a koalíció képviselői, akik védelmükbe vették az ortodox egyházat is, melyet szerintük méltatlanul támadnak.

A család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazásra október 6-án és 7-én kerül sor a Koalíció a Családért elnevezésű mozgalom kezdeményezésére. A módosítás egy férfi és egy nő közötti házasságra szűkítené a család fogalmát, ezzel is ellehetetlenítve az azonos neműek közötti házasság lehetőségének megteremtését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro