// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Ezért nincs autópálya (sem) Romániában

// HIRDETÉS

Mert a minisztériumnak fogalma sincs, hogy kell csinálni.

Néhány napja egészen döbbenetes adatokat tett közzé a Számvevőszék a 2014-re szóló jelentésében, amelyből kiderül, hogy az állami intézmények mennyire hozzá nem értően kezelik a közpénzt.

Most kiderült, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt költségvetési alapokat kezelő szállításügyi minisztérium tavaly

képtelen volt elkölteni a rendelkezésére álló pénz egynegyedét, azaz három milliárd lejt.

Ezt Dragoş Pâslaru miniszterelnöki tanácsos mondta egy gazdasági konferencián.

Csak hogy értsük miről van szó: miután az EU-tagországok között Románia rendelkezik a legrövidebb autópálya-hálózattal (kevesebb, mint 700 kilométer), a sztrádaépítés pedig évtizedek óta az egyik legsürgetőbb teendője az országnak, az illetékes intézmény, a szállításügyi minisztérium nem tudja felhasználni azt a pénzt, amit egyébként éppen autópálya- és útépítésre különítettek el.

Pâslaru szerint a minisztériumban semmiféle elképzelés nem létezik arra vonatkozóan, hogy az infrastrukturális projekteket hogy kezeljék hatékonyan, szakaszonként. „Azzal foglalkozunk sokat, hogy hol haladjon az autópálya vagy a vasút, de azzal már nem, hogy ki, hogyan, mikor valósítja meg ezeket a terveket. Tíz évre előre elgondolunk egy projektet, de nem foglalkozunk azzal, hogy szakaszokra lebontva, konkrétan hogyan építsük meg és hogyan finanszírozzuk” – fogalmazott a miniszterelnöki tanácsadó.

Nem a finanszírozás a probléma – mondja Pâslaru–, hiszen az Európai Beruházási Bank hatmilliárd eurót ad infrastruktúra-fejlesztésre, szinte nulla kamattal.

„Ennek a hanyagság az oka, valamint az, hogy nincs semmiféle alulról felfelé irányuló nyomás,

amely nagyobb odafigyelést kényszeríthetne ki. Romániát könnyű kenyérrel és cirkusszal megvásárolni” – fogalmazott.

Hát ezért nincs autópálya (sem) Romániában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro