Duckadam vezényli le a Bâlea-tavon.
Március 18-ig várják azoknak a női, férfi és vegyes focicsapatoknak a jelentkezését, amelyek szívesen beneveznének egy háromnapos, különleges minibajnokságba: a Bâlea-tó jegén kell játszaniuk.
Jelentkezni az 1986-ban BEK-et nyert Steaua egyik legendás tagja, Helmuth Duckadam email címén (Helmuth.Duckadam@hotelofice.ro) kell, írja az Agerpres. Duckadam lesz a döntő mérkőzés bírója is.
A selejtezőre hat csapatot fognak kiválasztani, ezeket a Szeben megyei Felekre várják, ahol március 21-22-én játszanak majd. A két legjobb csapatot viszik fel a Bâlea-tóhoz, a Fogarasi hegyekbe, ahol szombaton, március 23-án rendezik a döntőt.
A gleccsertó 2034 méter magasan fekszik, és elég vastag a jég rajta ahhoz, hogy megbírja a futballt, közölték a szervezők. A környéket ma, kedden 2,4 méteres hó borítja.
Egy módja van annak, hogy elkerülje Románia a nemzetközi arcvesztést: hagyják indulni a májusi elnökválasztásokon a decemberi első forduló nyertesét.
„Az emberiség” soha nem látott tudományos és technológiai eredményeiből „az emberek” egyre kevesebbet értenek. Tényleg csak egy Isten menthet meg minket?
Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.
Személyes krízis, az egyházban való csalódás, vagy intellektuális kétely következményeképpen hagyják el az emberek a vallásukat.
… közben kiderült, hogy a román hadsereg, rendőrség, titkosszolgálatok emberei Kongóba utazgattak kicsit zsoldoskodni (megáll az ész!)… és láss csudát: így vezet egy kolozsvári trolisofőr… lábbal.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.
Kiesett a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola bentlakásának folyosóablakán egy diáklány, akit a reggeli órákban az iskola vezetősége fegyelmi vétség miatt hallgatott ki. Súlyosan megsérült, ezért Sepsiszentgyörgyre, majd Bukarestbe szállították.
Ingerült hangon követelte a román nyelv használatát egy rosszullétre panaszkodó idős személyhez kiszálló mentőorvos Kolozsváron – a felháborító esetről a Szabadság helyi napilap portálja számolt be szerdán.
Második napja keresnek egy fiatalembert a zetelaki víztározóban, aki alatt feltehetően beszakadt a vékony jég.
Gyermekpornográfia vádjával tartóztattak le egy Kovászna megyei férfit. Az energiaügyi miniszter szerint még az idén megnyílhat a vízerőmű a Maros völgyén.
Gyermekpornográfia vádjával tartóztattak le egy Kovászna megyei férfit. Az energiaügyi miniszter szerint még az idén megnyílhat a vízerőmű a Maros völgyén.
… közben kiderült, hogy a román hadsereg, rendőrség, titkosszolgálatok emberei Kongóba utazgattak kicsit zsoldoskodni (megáll az ész!)… és láss csudát: így vezet egy kolozsvári trolisofőr… lábbal.
… közben kiderült, hogy a román hadsereg, rendőrség, titkosszolgálatok emberei Kongóba utazgattak kicsit zsoldoskodni (megáll az ész!)… és láss csudát: így vezet egy kolozsvári trolisofőr… lábbal.
Az egészségügyi miniszter hiába lelkendezik, mert közben arról hallgat, amiről beszélni kellene. Aggasztó a számolási analfabetizmus aránya a romániai diákok körében. Kettes volt az érettségi matekjegye egy bukaresti kerület alpolgármesterének...

Kolozsváron pedig immár egymillió euróért is vehet lakást, ha esetleg az eddigi árakat kevesellte volna.

Több ezer jegy árával károsítottak meg egy erdélyi múzeumot az ügyeskedő polgárok. Iohannist irritálja, hogy folyton a távozását emlegetik. Zsugorodik Șoșoacă pártja a parlamentben.

… pü, pü, nem jár: Ionopot álkisebbségi államelnök marad a Cotroceni-palotában… és csodás történet arról, hogy loptak el leleményes tettesek 12 kilométer rézhuzalt egy polgármesteri hivatal raktárából.

Nem kevesebb, mint tizenöt telefont lopott el egy Temes megyei férfi. Hollandia pedig átveszi az ellopott aranykincsek kártérítésének egy részét.

Bombafenyegetésekkel és kiskorúak zaklatásával vádol egy román diákot az FBI. Román biciklitolvajokat ítéltek börtönre Ausztriában. Közel egymillió eurós kárt okoztak.

… a hazai Aranymúzeumban a hollandiai betörés után jöttek rá: csak délutánig őrzik a kincseket és télen nincs fűtés… és Georgescu úr lenyúlná Ukrajna egy részét, mire a román külügynek szabadkoznia kellett.

A Dacia igazgatója szerint pedig meg kéne adóztatni a régi kocsik birtokosait…