// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Esett az eső, fújt a szél, de a székelyek kiálltak az autonómiáért

// HIRDETÉS

Ott volt a katalán zászló is.

A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért.

A sepsiszentgyörgyi turul szobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát, és többen fáklyát gyújtottak, de a viharos szél és a sűrű eső eloltotta a nyílt lángokat.

A sepsiszentgyörgyi helyszínen Izsák Balázs SZNT-elnök székely és katalán zászló mellett olvasta fel a tüntetés kiáltványát, amely valamennyi tüntetési helyszínen elhangzott.

A dokumentum szerint Európában „megmozdult a föld”, egyre több régió, vagy önálló állammal nem rendelkező közösség fejezi ki az önrendelkezés iránti akaratát.

„Legyen szó akár függetlenségről, akár államon belüli önrendelkezésről, a nemzetközi közösségnek felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg”

– olvasható a dokumentumban.

A tüntetéseken összegyűltek nevében fogalmazott kiáltvány ismét kinyilvánította a Székelyföld területi autonómiája iránti igényt. A dokumentum révén a tüntetők elégedetlenségüknek adtak hangot a román kormány párbeszédet elutasító magatartása miatt, és megerősítették ragaszkodásukat a nyolc székely széket és a 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.

A párbeszéd szükségességét hangoztatta beszédében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke is, megjegyezvén, hogy míg az olasz kormány késznek mutatkozott a tárgyalásokra a nagyobb autonómiát kérő és ezt népszavazással nyomatékosító Veneto és Lombardia tartományokkal, addig a spanyol kormány elzárkózik attól, hogy párbeszédet folytasson a katalán nép képviselőivel. Tanulságként üzente a román kormánynak, hogy a párbeszéd elutasítása az indulatok felkorbácsolását eredményezi.

A turulszobor mellett mondott imájában Kovács István unitárius lelkész megállapította, ha a szél el is oltotta a mécseseket, a mostoha körülmények nem olthatják el a szabadságvágy lángját, amelyet magukban hordoznak a székelyföldi emberek.

A megmozduláson felolvasták Szili Katalin levelét, amelyben a miniszterelnöki megbízott arra figyelmeztetett, hogy Európa nem tekinthető valódi értékközösségnek, míg egyes európaiakat megillet az autonómia, másokat pedig nem. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy az október utolsó vasárnapján gyújtandó őrtüzek valamikor a már kivívott autonómia ünnepei lesznek.

Az SZNT közlése szerint mintegy száz székelyföldi helyszínen gyűltek össze vasárnap este őrtüzeket gyújtani, és kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.

(A címfotó Csíkszeredában készült)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro