Persze ez még semmit sem jelent.
Így a járvány közepette igencsak háttérbe szorult annak az autonómiastatútumnak az ügye, amelyet a Magyar Polgári Párt (MPP) két, RMDSZ-es színekben parlamentbe jutott képviselője, Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt még tavaly decemberben immár sokadszor nyújtott be a parlamentben.
Az eddigi próbálkozások sorsa a beható, érdemi vita nélküli elutasítás volt, most viszont a koronavírus miatt némi homokszem került a gépezetbe, a képviselőház ugyanis hallgatólagosan elfogadta.
Erről még hétfőn este Benkő Erika háromszéki RMDSZ-es képviselő tudósította a nagyérdeműt.
„Engem kimondottan bánt, hogy plenáris ülésen nem tudtunk érvelni Székelyföld autonómiája mellett, hiszen ez lett volna a tervezet benyújtásának a lényege, nevezetesen, hogy bontsuk az előítéleteket, tévhiteket és félelmeket ezzel kapcsolatosan!” – jegyezte meg a képviselő.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10221873026157717&set=a.10201210590489739&type=3&theater
Kulcsár-Terza József a Székely Hírmondónak úgy kommentálta az ügyet: ez jó hír, arra figyelmeztet, hogy járványidőben sem feledkezhetünk meg a nemzeti ügyeinkről, a szenátusban pedig, ahol már nem lehet hallgatólagos elfogadás, ki kell állni, és meg kell védeni.
Ezzel rá is világított, miért nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a hallgatólagos elfogadásból.
Az ugyanis csupán annyit jelent, hogy ha az első megkeresett kamarában nem tudják 45 napon belül napirendre tűzni egy törvényjavaslatot, akkor az hallgatólagosan elfogadottnak minősül, és tovább kerül a másik kamara – ez esetben a szenátus – elé.
Ott pedig már kötelező napirendre tűzni és szavazni róla.
Márpedig az eddigi példák, illetve a most egyes bukaresti erők által egyre jobban gerjesztett magyarellenes hangulat mellett – amelynek többek között a kormány koronavírus miatti népszerűtlen intézkedéseiről való figyelemelterelés is lehet – nem sok reményünk lehet arra, hogy a Székelyföld önrendelkezését rendezni hivatott tervezetet támogatni fogják.
De persze bármi megtörténhet.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.